Gazdaság

Hőzöngenek az orvosok, ápolók a Honvédkórházban, kibabráltak velük

Eddig sem volt annyira rózsás a helyzet a Honvédkórházban, komoly munkaerőhiánnyal küzd az egészségügyi intézmény, a koraszülött centrumát is be kellett zárni egy időre szakorvoshiány miatt, a sürgősségi részlegnél több orvos kilátásba helyezte távozását, csak jókora béremeléssel tudták ott tartani őket, és most itt van az újabb csapás. A hvg.hu-nak arról meséltek ott dolgozók, hogy egy tavaly év végén elfogadott, és idén január 1-jén már hatályba is lépett törvény az addigi közalkalmazotti státuszból honvédelmi alkalmazotti jogviszonyba terelte a Honvédkórház orvosait, ápolóit, szakápolóit, adminisztratív dolgozóit – több mint ezer emberről van szó. Ezzel ugyan együtt jár némi keresetkiegészítés – havi bruttó 40-50 ezer forint -, de sok kényelmetlenség is. Például az, hogy legalább egy héttel előre le kell jelenteni, ha valaki 3 napnál hosszabb időre utazik külföldre. Meg lényegében bármikor bárhova ügyeletre kivezényelhető, áthelyezhető, árirányítható az orvos, ápoló.

Szóval sok dolgozónak ez olyannyira nem tetszik, derül ki a portál összeállításából, hogy távozni szeretnének. De ekkor érte őket a második csapás. Kalkuláltak azzal ugyanis, hogy a ledolgozott évek után jár végkielégítés nekik. Csakhogy a jogszabályt úgy fogalmazták meg, hogy ettől gyakorlatilag elesnek. Mert aki nem mondott fel december 31-ig, az átkerül az új jogviszonyba. Jelezni kell január közepéig, hogy elfogadja-e az illető a jogviszony megváltozását, aki nem fogadja el, vagy nem nyilatkozik határidőig, annak megszűnik a jogviszonya, és végkielégítésre nem lesz jogosult.

Az erről szóló tájékoztató levelet ugyan december utolsó napjaiban fogalmazta meg az illetékes, de hogy, hogy nem csak januárban sikerült kézbesíteni a dolgozóknak. Akik úgy érzik, csapdába lettek csalva.

A hvg.hu szerint sok orvos és ápoló így sem akar belemenni a jogviszonyváltásba – van olyan osztály, ahol az orvosok egységesen elutasítják az új munkaviszonyt. A sürgősségi részlegen is kritikus lehet újra a helyzet.

Kiemelt kép: MTI / Lakatos Péter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik