Gazdaság

155 milliót költöttek idén a megyei városok önkormányzati flottákra

Több mint évi 155 millió forintért 207 kocsit üzemeltet a 23 megyei jogú város

– írja a szerdai Népszava a városházi autóflottákról szóló cikkében. A közérdekű adatigénylésekre épülő írásból kiderül, hogy a legtöbb autót, huszonötöt Miskolc üzemelteti, ami 13 millió forintjába kerül évente a városnak. A második helyen Szeged áll 19 autóval, a dobogó harmadik fokán pedig Szekszárd és Debrecen osztozik 18-18 kocsival.

Az egy autóra jutó éves költségeknél jelentős különbségek vannak: Kecskeméten, Nagykanizsán, Salgótarjánban, vagy Egerben 250-350 ezer forintra jön ki az éves összeg, viszont Dunaújvárosban, Kaposváron, Nyíregyházán, Pécsen, Székesfehérváron, Szekszárdon és Zalaegerszegen ez 1 és 2 millió forint közé esik.

A legmagasabb, 2 milliós összeg Pécsen jön ki, ahol 10 autóra költenek évente 20 millió forintot. Ezek közül egy Páva Zsolt polgármester néhány éve vásárolt Volvo S80-asa, ami magasan kilóg felfelé a többi polgármester által kedvelt Skodák és Volkswagenek közül.

A legtöbb pénzt azonban Szekszárdon költik az önkormányzati flottára: 23,4 millió forintot évente.

Az összesítés azonban csalóka lehet, mert nem tartalmazza, hogy a polgármesteri hivatalok, vagy maguk a városok hány autót üzemeltetnek és bocsátanak az önkormányzatok rendelkezésére.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik