Gazdaság

A magyar szülők többsége 10 ezer forintnál is többet költ játékokra karácsonykor

Idén karácsonykor a magyar gyermekek két-három játékra is számíthatnak, amelyekre a szülők többsége 10 ezer forintnál is többet költ a Regio Játékkereskedelmi Kft. és a Formatex Kft. legfrissebb kutatása szerint. Az idei karácsony slágertermékei a társas- és kreatív játékok, a Lego, a kisautók és a játékbabák.

A Regio játékkereskedő áruházaiban az első adventi hétvégén 6 százalékkal, a másodikon 3 százalékkal nőtt a forgalom tavalyhoz képest, míg az online értékesítés már a második hétvégén háromszoros forgalmat generált. Az ünnephez közeledve kisebb emelkedésre számítanak, ezért idén december 22-ére várják az áruházi forgalom tetőpontját.

A játékpiac legnagyobb forgalmát adó időszaka hagyományosan a karácsonyt megelőző hónapokra esik, december a legerősebb, ilyenkor értékben magasabb és mennyiségre több játék kerül a szülők kosarába. Tavaly minden ötödik termék ekkor talált gazdára.

A cég felmérése szerint a szülők egyharmada két, szintén egyharmada három ajándékot is választ karácsonyra, háromból egy 5000-10 000 forintot, 57 százalékuk viszont 10 ezer forint felett költ egy gyermekre.A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók fele novemberben kezdi el az ajándékok beszerzését, azonban a legtöbben a karácsony előtti 3-4 hétben vásárolnak.
A Játéksziget üzletekben az éves forgalom 60 százalékát kitevő karácsonyi szezonban 2018-ban 5 százalékos növekedést várnak.

A tavalyinál erősebb novembert zárt a cég, 7 százalékkal nőttek a kosárértékek, mikuláskor az átlagos kosárértékek 7000-8000 forint közé estek, a karácsonyi átlagos kosárérték pedig 8-10 ezer forint. A webes kosárérték ugyanakkor a 12 ezer forintot is elérheti. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik