Gazdaság

Orbánt idézte tárgyalásán a falu kasszáját dézsmáló abai polgármester

Kossa Lajos több mint 10,7 millió forint vett ki a közös kasszából.

Felfüggesztett börtönbüntetést kért Kossa Lajos abai polgármesterre a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség – értesült a G7. A vád szerint a polgármester fizetési és vásárlási előleg címszó alatt 2012 és 2016 között 83 alkalommal vett fel kisebb-nagyobb összeget, összesen több mint 10,7 millió forintot, a település pénztárából.

A G7 megpróbált kapcsolatba lépni Kossa Lajossal, aki azonban nem volt hajlandó beszélni velük. A lap a tárgyaláson a hallgatóság tagjaként részt vevő fültanútól tudta meg, hogy a polgármester nem tartja magát bűnösnek. Sőt, szerinte 1990 óta, amióta a települést vezeti, nyolc milliárd forinttal gyarapodott Aba.

A védelmében még Orbán Viktor miniszterelnöktől is idézett, miszerint

olyan Közép-Európát akarunk, ahol saját törvényeink szerint és igazságban élhetünk.

Néhány hónappal a sikkasztási ügy kipattanását követően távozott az abai önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő Aba Invest Kft. ügyvezetői posztjáról Incze Zsolt. Róla korábban a 444.hu írta meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évfolyamtársa volt a székesfehérvári Teleki Blanka gimnáziumban.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik