Gazdaság

Ingyenpénz hűtő- és mosógépcserére: nem lehet pályázni, mert pont ma van áramkarbantartás

Csak azért vettem ki ma szabadságot, hogy időben elküldjem a pályázatot a hűtő- és mosógép-csere programra – írja egyik olvasónk, aki azonban közel 3 millió társával együtt hoppon maradt. Mert be sem lehetett adni pályázatot.

10 órakor nyílt volna meg a közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye) lakosai számára a pályázatbeadási lehetőség, azonban pár perccel korábban már az volt kiírva az erre szolgáló honlapon, hogy lezárták a pályázatot. Aztán néhány percre rá pedig újabb üzenet fogadta a csalódottak tömegeit:

Mai napon az ELMŰ-ÉMÁSZ karbantartási munkálatai miatt áramszünet lesz, ezért a közép-magyarországi régió lakosai részére a pályázatbeadás egy későbbi időpontban lesz lehetséges. Együttműködésüket köszönjük!

Az NFSI honlapján megadott telefonszámok pedig elérhetetlenek – háborgott olvasónk.

Szóval amúgy is nagy a ráfutás az otthon melege program keretében igényelhető pár tízezer forintra, régiónként általában pár perc alatt be szokott telni a térségenként meghatározott pénzügyi keret, de a legnagyobb lakosságszámú régióban ma azért nem lehetett olvasóink elmondása alapján egyetlen egy pályázatot sem beküldeni, mert állítólag áramkarbantartás van.

Az új időpontról persze nincs semmilyen információ a hivatalos oldalon.

FRISSÍTÉS: Negyed 12-kor, vagyis csak bő egy órával az után adott ki tájékoztatást a programot felügyelő minisztérium, hogy el kellett volna indítani a pályázatbeadási időablakot, amit nem indítottak el. Szóval most szerda, vagyis november 21. a pótnap, mégpedig délután-este: 16.30-20.30 között lehet beadni a pályázatokat.

Azzal indokolják a halasztást, hogy – biztosan erről csak most értesültek – az áramszolgáltató a régióban karbantartási munkákat végez, ezért lennének olyan települések, ahol a kérdéses időszakban az emberek nem tudnák használni a számítógépeiket. Szóval hogy senkit ne érjen hátrány, ezért szerda késő délután-este lesz a nagy nekirugaszkodás.

Kiemelt kép: 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik