Gazdaság

A hajléktalanok miatt éjszakára lezárnák a legforgalmasabb aluljárókat Budapesten

A legnagyobb budapesti közlekedési csomópontokban éjszakára fizikailag is lezárnák az aluljárókat az utolsó metró után, írja a hvg.hu. A lap birtokába került kormányzati előterjesztésben azt írják,

egyértelműen látszik, hogy a fővárosi aluljárók rendezett állapotának hosszú távú fenntartásához az éjszakai lezárásuk elengedhetetlen.

A tervek szerint a „a kiemelt helyen lévő aluljárókat” a metró üzemzárása után a reggeli első járat érkezéséig fizikailag lezárnák”, így ebben az időszakban csak a felszínen tudnának átkelni a gyalogosok az érintett csomópontokon.

Az indoklásban az szerepel, hogy így biztosítható „a közbiztonság, a köztisztaság, az állagmegóvás”, illetve a „jogellenes életvitelszerű közterületen tartózkodás megszüntetése”.

Az első ütemben azt a kilenc kiemelt aluljárót zárnák le még idén, ahol a felszínen „forgalomtechnikai módosítás nélkül” már biztosított a gyalogosközlekedés. Az érintett aluljárókat a lejáratok (lépcsők, rámpák) aljára felszerelt, elektromosan működő rácsokkal zárnák, ezek a következők:

  • Deák tér aluljáró – 5 kijárat
  • Corvin negyed aluljáró – 10 kijárat
  • Kálvin téri aluljáró – 7 kijárat
  • Új-Buda központ aluljáró – 4 kijárat
  • Móricz Zsigmond téri aluljáró – 11 kijárat
  • Ecseri úti aluljáró – 3 kijárat
  • Váci út – Csanády u. aluljáró – 4 kijárat
  • Boráros tér 1. – 3 kijárat
  • Lehel tér déli aluljáró – 4 kijárat

Az előterjesztésben a hajléktalanellátás bővítése is szerepel: Újpesten, a korábbi Árpád úti Kórház területén lévő épületben jöhetne létre egy 150 fő ellátásra alkalmas hajléktalanotthon.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik