Gazdaság

Jelenleg 332 háziorvosi praxis betöltetlen az országban

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ októberi adatai szerint jelenleg 332 háziorvosi praxis tartósan betöltetlen, valamint további 245 fogorvos is hiányzik az országban, írja a Zoom.hu.

Ez ugyan „csak” az összes körzet öt százaléka, a területi eloszlás épp a legrosszabb helyzetben lévőket bünteti. A legtöbb háziorvos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik, szám szerint 43, csak Ózdon négy praxis betöltetlen.

A helyzet folyamatosan romlik, Zala megye kivételével mindenhol újabb és újabb praxisok üresedtek meg idén. A háziorvoshiány az ország háromszáz települését vagy fővárosi kerületét érinti, ami a 3200 önkormányzatnak csaknem tizede.

Mintegy 400 ezer embernek nincs jelenleg állandó háziorvosa Magyarországon, vannak olyan települések, ahol már 14 éve betöltetlen a praxis. Borsod megye ilyen szempontból is csúcstartó, hiszen a 19 érintett körzet közül nyolc ebben a megyében található.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy 2015-ös munkaanyagának prognózisa szerint ráadásul 2025-re a jelenlegi felére csökkenhet a háziorvosok száma, emiatt pedig 4,65 millió ember maradhat állandó ellátás nélkül.

A probléma súlyosságát az is mutatja, hogy jelenleg kilencszáz olyan praxis van az országban, ahol az orvosnak nincs háziorvosi szakvizsgája és úgy dolgozik.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik