Gazdaság

ÁSZ: évek óta szabályos gazdálkodás folyik a közpénzekkel

Évek óta szabályos gazdálkodás folyik a közpénzekkel – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedd reggel az M1-en. Szabályszerű volt a 2017-es központi költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek – ezt állapította meg az ÁSZ zárszámadási jelentése.

Domokos László ezzel kapcsolatban kedden elmondta, jól teljesített a gazdaság 2017-ben, ami annak is köszönhető, hogy több pénz áll rendelkezésre, a fizetések körülbelül 13 százalékkal emelkedtek, és a reálbérek is több mint 10 százalékkal.

Ugyanakkor az uniós források mind intenzívebb felhasználásának köszönhetően jelentősen bővültek a beruházások, és az export is jól teljesített– fűzte hozzá. Az idei évre vonatkozó elemzés alapján kijelenthető az is, hogy a gazdasági növekedés folytatódik, tovább emelkednek a bérek és a beruházások, mondta.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Bugány János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik