Gazdaság

Ha a melósokon múlna, nemsokára havi 250 ezer alatt nem dolgoznának

Kemény tárgyalásokra van kilátás a holnap kezdődő országos bértárgyalásokon, amelyeken a minimálbérről és a szakképzetteknek járó garantált bérminimumról folynak majd az egyeztetések a kormány, a munkaadói érdekképviseletek és a szakszervezetek között.

Most a minimálbér havi bruttó 138 ezer forint, a garantált bérminimum pedig havi bruttó 180.500 forint. Hiába az egyre súlyosabb munkaerőhiány, a munkaadók nem szeretnék jelentősen emelni a minimálbért, a garantált bérminimumot is csupán 10 százaléknál kisebb ütemben – számol be a kormányközeli Magyar Idők.

Ezzel szemben a szakszervezeti oldalon sokkal vérmesebb reményekkel érkeznek a tárgyalásokra.

  • A Munkástanácsok Országos Szövetsége a minimálbér 13 százalékos és a garantált bérminimum 15 százalékos felzárkóztatását kívánja elérni. Ha így lenne, akkor a minimálbér jövőre 155 ezer forintra nőne, a bérminimum pedig 207 ezerre.
  • A Liga Szakszervezetek kétéves egyezséget szeretne, kiindulópontként pedig a cseh minimálbér elérését tartja szükségesnek: változatlan munkavállalói elvonás mellett így a minimálbért 2020-ra bruttó 190 ezerre, míg a garantált bérminimumot 254 ezer forintra emelné a Liga – számol be a lap.

Nemcsak hogy elég távol vannak az álláspontok, de az is nehezíti a tárgyalásokat, hogy a jövő évi adótörvények a béren kívüli juttatások rendszerét nagyon megnyirbálnák. A kedvezményes adózású cafeteria-elemek jó részét kinyírnák azzal, hogy magas adóterhelés vonatkozna rájuk a kormányzati adócsomag értelmében.

(Kiemelt kép: Fotó: MTI / Vajda János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik