Gazdaság

Bezár a győri cukorkagyár

A snackgyártó Mondelez International vállalat áthelyezi a Negro cukorkák gyártását a törökországi Gebzében található üzemébe jövő év június végéig, ezzel megszűnik a Győri Keksz Kft. által üzemeltetett cukorkagyár működése Győrben - tájékoztatta a Mondelez Hungária Kft., valamint a Győri Keksz Kft. kommunikációs tanácsadója csütörtökön az MTI-t.

Kertész Péter elmondta, hogy az üzemben dolgozó 35 embert csütörtökön értesítette a gyár vezetősége a döntésről. Október végéig pedig befejeződik a Halls cukorkák gyártásának áttelepítése a cég új cukorka- és rágógumigyártó üzemébe, a lengyelországi Skarmibierzbe, amelyet 2016 év elején jelentettek be.

A kommunikációs tanácsadó emlékeztetett, hogy 2016 közepén kezdte meg a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. a Negro és vele együtt az azt gyártó győri bázis eladásának ügyében, amelyek sikertelenek voltak, mert nem találtak olyan vevőt, amely biztosítani tudta volna az üzem és a Negro márka hosszútávon is fenntartható működését és növekedését.

A cég vezetősége megkezdte a tárgyalásokat a szakszervezettel, reményeik szerint november végéig sikerül tisztességes és méltányos szociális megállapodást létrehozni. A cég minden segítséget megad munkavállalóinak, hogy a régióban ismét el tudjanak helyezkedni – mondta. Hangsúlyozta, a cukorkák minőségére nincs hatással a gyártás áthelyezése. A Gebzében található gyár a vállalatcsoport egyik legtapasztaltabb cukorkagyártó létesítménye, az áttelepítést követően a Negro fenntartható módon versenyképes marad – fogalmazott.

A Mondelez Hungaria Kft. a Mondelez International cégcsoport tagja. Magyarországon a győri üzemen kívül Székesfehérváron rendelkeznek gyártó egységgel, ahol hétszáz ember dolgozik.

Győrben a Negrót és a Halls cukorkákat gyártják, a székesfehérvári gyár portfóliójába pedig a Milka kekszes csokoládék, a Győri édes, az Albert, a Háztartási keksz, a Pilóta, a Vaníliás karika, a TUC, a LU és Ritz mini kekszek, valamint a Disko és a Zlate keksztermékek tartoznak.

A nyilvános céginformációk szerint a Győri Keksz Kft. árbevétele tavaly 8,3 milliárd forint volt, egymilliárd forinttal több, mint az előző évben. Nyeresége viszont 54 millió forint, 162 millió forinttal kevesebb, mint 2016-ban.

A Mondelez International a világ 160 országában értékesíti termékeit. Az Amerikai Egyesült Államokban székelő vállalat nettó árbevétele tavaly elérte a 26 milliárd dollárt (7198 milliárd forint).

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik