Gazdaság

Fütyülnek a befektetők a Sargentini-jelentésre

Bár a forint szerdán azonnal reagált, a Magyar Idők szerint az EP döntése nem hat a magyar gazdaságra.

A kormánypárti lapnak Boros Imre közgazdász azt mondta, a befektetők a gazdasági környezetet veszik figyelembe egy országnál, a Sargentini- jelentés viszont egyértelműen politikai indíttatású.

Noha az EP-szavazás után szerdán percek alatt jelentősen gyengült a forint, úgy vélte, ez kisebb kilengés volt, a magyar fizetőeszköz árfolyamát  nem sikerült megingatni.

Úgy vélte, a 7. cikk szerinti eljárás további szakaszában sincs olyan lehetőség, ami miatt gazdasági szankciókkal lehetne sújtani az országot, ráadásul ez nem is érdeke az üzleti szereplőknek.

A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója sem lát arra utaló jeleket, hogy a Sargentini-jelentés elriasztaná a működő tőkét, a már megkezdett, tervezett beruházások amiatt ne valósulnának meg.

Essősy Zsombor szerint a jelenlegi uniós ciklus pénzeit nem befolyásolja a 7. cikk szerinti eljárás. A 2021-től induló új ciklus költségvetését pedig vélhetően már a választások után az új tanács fogadja el.

Bár erre nincs sok esély, ha mégis felfüggesztenék hazánk a szavazati jogát, akkor más olyan országok vétóznák meg a költségvetés elfogadását, amelyekkel hazánk érdekei egyeznek.

Kiemelt kép: MTI / Kollányi Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik