Gazdaság
glass of water on a table in a restaurant

Brutálisan sok ásványvizet, jégkrémet és sört veszünk

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 07. 31. 06:24

Van olyan üzletlánc, ahol 50 millió liter ásványvíz eladására számítanak.
Korábban a témában:

Ásványvízből a normál hőmérsékletű napok forgalmához képest megháromszorozódtak az eladások, emellett jégkrémből mintegy 70 százalékos, a söröknél 40 százalékos, üdítőkből pedig 35 százalékos a többlet — mondta el a Világgazdaságnak Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója, aki szerint a rekordmeleg a vásárlói szokásokat is átalakítja.

Júniusban, júliusban és augusztusban a korábbi évekhez hasonlóan idén is több mint 50 millió liter ásványvíz eladására számítanak a Tescoban, ez nagyságrendileg az éves forgalom harmada. A hipermarketben az értékesítés csaknem kétharmadát a szénsavmentes ásványvíz teszi ki.

Adorján Abigél, az Auchan kommunikációs menedzsere a lapnak elmondta: egy-egy nagyon meleg napon akár 15 százalékkal is megugorhat az ásványízforgalom, az eladott ásványvizeik körülbelül 60 százaléka mentes, 40 százaléka savas. Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője pedig arról számolt be, hogy egy nyári hónap ásványvízforgalma 60 százalékkal nagyobb, mint egy átlagos hónapé az év többi részében.

Fotó: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Pusztazámor, 2012. május 24.
A Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ lerakójának tetején ürít egy kukásautó. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói szállítják a Budapesten keletkezett szemét egy részét a telepre.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.