Gazdaság
Budapest, 2018. május 28.
Az Országház délutáni napsütésben 2018. május 28-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rekordforgalmat hozott az Országház

24.hu
24.hu

2018. 06. 12. 06:34

Rekordforgalmat ért el tavaly az Országház látogatóközpontja, az épületet 647 ezer látogató kereste fel, 11 százalékkal több, mint az előző évben – írta a Világgazdaság.

A turisztikai célú látogatásokból 1 milliárd 188 millió forintos bevétel származott 2017-ben.Tavaly a belépőjegyet váltók 20,5 százaléka volt hazai érdeklődő, a fennmaradó 79,5 százaléknyi külföldi vendég közül 30,6 százalék az Európai Unión kívüli országból kereste fel a Steindl Imre tervei alapján emelt épületet.

Az idén az első négy hónapban több mint 201 ezer látogatót fogadtak, 18 százalékkal többet, mint 2017 azonos időszakában.

A Parlament hivatalos honlapja szerint míg egy EU-n kívüli turista 6000 forintért nyerhet bebocsátást, addig egy uniós állampolgár 3100 forintért, a magyar vendégek 2400, illetve 1300 forintért válthatnak felnőtt-, illetve diákjegyet. A turistacsoportok közel 50 perces séta keretében járják be az Országház legszebb helyiségeit.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A video grab from footage broadcast by the UK Parliament's Parliamentary Recording Unit (PRU) shows Britain's Prime Minister Theresa May as she speaks in the House of Commons in London on January 15, 2019, before MPs vote on the government's Brexit deal. - Parliament is to finally vote today on whether to support or vote against the agreement struck between Prime Minister Theresa May's government and the European Union. (Photo by HO / PRU / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT " AFP PHOTO / PRU " - NO USE FOR ENTERTAINMENT, SATIRICAL, MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.