Gazdaság

Gyurcsányék vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Lázár János ellen

A Demokratikus Koalíció vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a fideszes Lázár János ellen – közölte a párt frakciószóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt arra hivatkozott, hogy a volt Miniszterelnökséget vezető miniszter a vagyonnyilatkozata szerint 8,1 százalékos tulajdonrészhez jutott abban a cégben, amelyik a Hódmezővásárhelyhez tartozó Batidán épített vadászkastélyt, valamint tízszázalékos tulajdonosává vált a Divatcsarnok Projekt Zrt.-nek.

Bécs egyik leggazdagabb emberével üzletel a nagytőkés Lázár János
Az egykori csúcsminiszter vagyonnyilatkozata meglepő elemeket tartalmaz.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: „az ördög a részletekben lakozik”, mert az nem derült ki a vagyonnyilatkozatból, hogy Lázár János mennyiért vette a tulajdonrészeit a két cégben. A DK szerint most az

elmúlt években felhalmozott Lázár-vagyon tisztára mosása zajlik,

ezért elvárják, hogy a parlament mentelmi bizottsága részletesen vizsgálja ki a volt miniszter gazdagodását – mondta Gréczy Zsolt.

A frakciószóvivőt megkérdezték a Magyar Szocialista Párt közelgő tisztújításáról, amire azt felelte, hogy az MSZP tisztújítása az MSZP belügye, amibe a DK nem avatkozik bele. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ellenzéki oldalon szükség lenne azoknak az összefogására, akik valóban kormányváltást szeretnének. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke „már korábban jelezte, hogy egy egységes demokrata párt ebben iránymutató lehetne” – tette hozzá.

Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik