Gazdaság

2,7 milliónyi adót fizetett be Orbán, lánya ügyvédje százmilliós megtakarítást szedett össze

Az Index megnézte az Parlament honlapján nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatokat. Eszerint Orbán Viktor miniszterelnök a nyilatkozatában a korábbinál valamivel kevesebb jövedelmet vallott be, a 18,7 millió forint után 18,3 milliót, amire 2,7 millió forint adót fizetett. Azt már korábban megírtuk, hogy az Országgyűlés legfiatalabb politikusa, Ungár Péter családi cége révén körülbelül 15 milliárdos vagyont tudhat magáénak, de nem csak ő áll jól a honatyák és honanyák között.

Az Orbán családnak korábban ügyvédként is dolgozó Bajkai István fideszes képviselő ügyvédként tavaly 72,65 millió forint bevételhez jutott. Bajkai egy budapesti családi és egy V. kerületi társasházi lakás résztulajdonosa, ezen kívül Gomba településen van több erdője, földje is. Autója nincs, sámláján 86,5 millió forint van és 96 millió egyén pénzkövetelést tüntetett fel. Nemesfémben 12 milliója van, ezen kívül az értékes ingóságok között szerepel két festmény (1,2 millió), egy 3 ezer darabos könyv, illetve egy 2700 darabos CD-gyűjtemény a cikk szerint.

Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó, a Jobbik politikusa is szép vagyonnal bír: budapesti, balatonkeresztúri és tahitótfalui házban, lakásban is tulajdonos, emellett Kéthelyen és Somogyszentpálon több rét, legelő, erdő, szántó, szőlő van a nevén. Az ingatlanvagyona 61 tételből áll.  Steinmetz négy autó tulajdonosa, a feleségével közös számláján 69 millió forint van, plusz 3,1 millió devizában, egyéb pénzkövetelése 35 millió forint. A tartozása ennél kisebb, pénzintézetnek 13,4 millióval, magánszemélyeknek pedig 18,4 millióval tartozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik