Gazdaság

Protongyorsító épül Martonvásáron

Hasadóanyag nélkül állítanak elő neutronforrást.

A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül a Fejér megyei Martonvásáron, az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium.

A csarnok pénteki alapkőletételén Pétermann Csaba, a konzorciumot vezető Mirrotron Kft. cégvezetője elmondta, hogy a fejlesztésben az MTA Energiatudományi Kutatóközpont lesz a partnerük.

Közölte, olyan berendezést építenek, ami sokkal gyorsabb, nagyobb biztonsággal és lényegesen kisebb költségekkel lesz üzemeltethető, mint a ma használatos kutatóreaktorok. Megjegyezte, hogy Amerikában és Japánban vannak hasonlók, de ilyen még nincs a világon.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg a neutronforrásokat a kutatóreaktorokban hasadóanyaggal hozzák létre, ami drága, ám ebben a laboratóriumban nem használnak majd hasadóanyagokat.

A berendezés Mezei Ferenc akadémikus professzor, Széchenyi-díjas részecskefizikus három találmányára épül, ő a szakmai program vezetője és a cég többségi tulajdonosa.

Pétermann Csaba kiemelte, hogy a kompakt neutronforrás új lehetőségeket kínál az iparban a kutatás-fejlesztés számára. A neutronforrás a kutatók által használt berendezés, az ipar ma még csak minimális mértékben alkalmazza. Szerinte anyaganalízisre és képalkotásra az építőipar, a gépipar és az autóipar lehet a fő felhasználója.

Az MTI kérdésére elmondta: a mai neutronforrások napi átlagos üzemeltetési önköltségi ára hatmillió forint, a martonvásári a tizede lesz.

Közölte, a 800 négyzetméter alapterületű épületben 3-4 ember fog dolgozni, de a jövőben az egész vállalkozást Martonvásárra kívánják költöztetni Budapestről és akkor már mintegy 40 ember fog dolgozni itt.

A sajtóanyag szerint a Mirrotron Kft.-t 26 éve alapították, az akkori budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetben elindított fejlesztésekből kinőtt spin-off cégként. Magánvállalkozásként elérte, hogy a világ valamennyi jelentős neutronkutatási laboratóriumába szállít műszereket, az elmúlt 10 évben ennek értéke elérte a 30 millió eurót.

A tájékoztatás szerint 2018 őszére elkészül a protongyorsítónak helyet adó épület, majd 2019 nyarán-őszén kezdődhet a gyorsító beszerelése és installálása, 2020 nyarán pedig az első üzemi próbák lesznek.

A cég tavalyi árbevétele kétmillió euró (630 millió forint) volt, amelyet a megépülő labor jelentősen növelhet. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik