Gazdaság

Rekordbevétel a kecskeméti Mercedes gyárban, nem viszik ki a nyereséget az országból

mercedes-kecskemét (ingyenes, mercedes gyár, )
mercedes-kecskemét (ingyenes, mercedes gyár, )
23,8 milliárd forint nyereséget termeltek 2017-ben.

Rekordévet zárt tavaly a kecskeméti Mercedes gyár: több mint 190 ezer autót gyártottak, nyereségük 4 százalékkal, 77 millió euróra, azaz 23,8 milliárd forintra emelkedett – derül ki a céges beszámolóból.

A társaság ezúttal nem fizet osztalékot, azaz nem viszik ki a nyereséget az országból.  

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Mint korábban már bejelentették, a nyereséget visszaforgatják a magyarországi gyártóbázis fejlesztésébe. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. árbevétele, több mint 4 százalékkal, 1100 milliárd forint fölé emelkedett. Ennél csak olyan magyarországi mamutok könyveltek el többet tavaly, mint a nemzeti olajtársaság, a Mol, a Magyar Villamos Művek, az autóiparban pedig az Audi.

Magyarországon a vállalat 1,8 millió eurós (576 millió forintos) társasági adót fizetett.

Emelkedtek a fizetések

2017-ben a fizikai munkások a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél átlagosan nettó 232 ezer forintot vihettek haza. Két éve még nettó 204 ezret kerestek – derült ki a cég beszámolóiból. Ez durván 15 százalékkal több, mint a tavalyi nemzetgazdasági átlag, a múlt évi statisztika szerint egy átlagmunkás 197500 forintot vihetett haza, idén márciusban viszont már 220500 forint volt az átlagbérTavaly a melósok a Mercedesnél átlagosan nettó 232 750 forintot kerestek (családi adókedvezmények nélkül). 

Ezt a fizikai állományi létszámból és a rájuk eső bérköltségből kalkuláltuk, ebben is benne van valamennyi extra bér, pótlék vagy jutalom. Nincsenek benne ugyanakkor a béren kívüli juttatások, amelyek bruttó összege (az eltérő adózás miatt itt nehéz lenne nettót számolni) nagyjából évi 587 ezret tesznek ki. Ilyenek például az étkezési térítés, a munkába járással kapcsolatos költségtérítés vagy a lakhatási támogatás.

A Mercedesnél a dolgozói létszám tavaly 3550 fő volt, ebből fizikai munkás 2819, szellemi 760. A fizikai dolgozók összes bérköltsége 38,1 millió euró volt. Egy fizikai dolgozóra jutó éves fizetés 13 515 euró (azaz 4,2 millió forint, 310 forintos euróval számolva). Ami havi 350 ezer forint bruttóra jön ki.

Kiemelt képünk: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik