Gazdaság

Wáberer György tőzsdére viszi ingatlanos cégét

Már júniusban tőzsdére mehet Wáberer György logisztikai parkja, a BILK, amely elsősorban osztaléksztori lehet. A vállalat ugyanis a tőzsdére lépést követően szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működne. Vagyis eredményének nagy részét osztalékként fizeti ki, ráadásul euróban, írta a Portfolio.hu a tulajdonossal és a cégvezetővel készített páros interjújában.

Hogy miért döntöttek a tőzsde mellett, azt a tulajdonos Wáberer György így indokolta:

Két évvel ezelőtt kiszálltam a Waberer’s International vállalatból. Akkor úgy döntöttem, hogy a továbbiakban az ingatlanszektorra fogok koncentrálni. Ebben a szegmensben az egyik érdekeltségem a BILK Logisztikai Zrt., (BILK) amit 15 évvel ezelőtt zöldmezős beruházásként kezdtem el fejleszteni és ma az egyik legnagyobb logisztikai park Magyarországon. Elérkezett az ideje annak, hogy a BILK kisebbségi tulajdonrészének a tőzsdei bevezetésével forrásokat szabadítsak fel további ingatlanok fejlesztésére.

Wáberer Lívia vezérigazgató beszélt arról is, miért lehet érdekes a befektetőknek a lehetőség:

A BILK a legfontosabb nemzetközi árufuvarozási folyosók kereszteződésében fekszik, amiről azt gondoljuk, hogy potenciálisan a legjobb lokációt jelenti az ügyfeleinknek. Ingatlanjaira egy neves nemzetközi szakértő céggel készíttettünk értékbecslést, ők az aktuális ingatlanpiaci helyzetet tükröző értékelést adtak a vállalat ingatlanvagyonára, tőkeszerkezete optimális, a hitel nagysága a törvényi maximum alatt van jóval.

A vezérigazgató azt mondta, azért döntöttek az eurós részvénykibocsátás mellett, mert a bevételeik és kiadásaik is jórészt euró alapúak, akárcsak a könyvelésük. És ezért osztalékot is euróban fizetnék. Szerinte arról még korai lenne beszélni, hogy milyen osztalékra számíthatnak a befektetők. Viszont jó viszonyítási alap, hogy tavaly az alaptevékenységből 1,2 milliárd forint nyereség származott, és a vonatkozó szabályok szerint a vállalat profitjának legalább 90 százalékát ki kell fizetnie a társaságnak.

Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik