Gazdaság

Emmi: nem bónusznak hívták a példátlan pénzosztást

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem bónuszt, sem jutalmat nem fizetett dolgozóinak. A valóság ezzel szemben az, hogy a tárca a 2017. évi fejlesztéspolitikai célokról szóló 1221/2017. (IV.25) Korm. határozatot hajtotta végre.

– közölte kedden délután az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A minisztérium a 24.hu kedd reggeli cikkére reagált, miszerint Balog Zoltán több mint kétezer emberét jutalmazhatta meg még miniszterként a választás előtt. Cikkünket a minisztériumtól kapott adatokra alapoztuk, ennek alapján írtuk, hogy összesen 4,2 milliárd forintot osztottak szét a dolgozók között, és fejenként átlagosan 2 millió forint volt a bónusz.

Az Emmi nem cáfolta azt, hogy az apparátusnak 4,2 milliárd forintot fizettek ki, és azt sem, hogy a közigazgatásban példátlan pénzosztásra a választást megelőzően került sor. Közleményükben azt kifogásolták, hogy a hivatalosan céljuttatásnak nevezett pénzosztást jutalomnak, illetve bónusznak is neveztük, mert „a jogszabály értelmében az uniós fejlesztési célok teljesítéséhez hozzájáruló munkatársak szigorú teljesítménycélok és teljesítménykövetelmények végrehajtását követően céljuttatásra voltak jogosultak.

A hivatkozott kormányhatározat szerint azonban nemcsak az uniós pályázatokkal bármi módon kapcsolatba kerülő, hanem más részlegek, sőt háttérintézmények dolgozói is kaphattak a plusz pénzből. A kormányhatározat az érintett minisztériumok számára munkatervet, konkrét célszámokat írt elő, acéljuttatás feltételeit pedig az egyes dolgozók számára az érintett tárcák vezetőinek kellett meghatározniuk.

A milliárdos pénzesőből négy tárca részesült: az Emmin kívül a Miniszterelnökség, a Nemzetgazdasági és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az Emmiben kifizetett bő négymilliárddal kalkulálva akár 16 milliárd forint rendkívüli juttatást is kaphattak a minisztériumi dolgozók. Lényegében azért a feladatért járt a legszerencsésebbeknek akár 2 évnyi munkabérének megfelelő összeg, amit amúgy is el kellett végeznie: a napi munkájáért.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik