Gazdaság

Átszabja a becsekkolási szabályait a Ryanair, és nem lesz benne köszönet

Június 13-tól még kevesebb ideje marad a becsekkolásra a Ryanair több millió utasának, a cég ezzel próbálja meg elérni, hogy még többen fizessenek a foglalt ülőhelyért, írja a The Guardian.

A légitársaság tájékoztatása szerint nyártól már nem négy, hanem csak két nap áll majd rendelkezésre a becsekkolásra azoknak, akik nem foglaltak ülőhelyet. Aki viszont ezt megteszi, az akár a repülés előtt 60 nappal is megoldhatja a becsekkolást. 

Az ülőhelyfoglalás költsége változó, megközelítőleg ezertől ötezer forintig terjed utanként.

A lap megjegyzi, a módosítás nem okoz majd fejfájást azoknak, akiknek rajta van a telefonjukon a Ryanair applikáció, azok viszont már kevésbé örülhetnek, akik csak egy hétvégére utaznak el, és ha nem foglalnak ülőhelyet, muszáj lesznek az utícéljukon internetközelbe kerülni és nyomtatót keresni.

2016-ig egyébként egy héttel a felszállás előttig volt ingyenes a becsekkolás. Ezt vették vissza előbb négy, majd most két napra.

A társaságot egyébként rengeteg kritika éri amiatt, hogy szétülteti azokat, akik nem fizetnek. A párok, családok gyakran a gép két végében, szétszórva találják magukat, bár a cég szerint az ülésrend kialakítása teljesen véletlenszerűen történik.

A közleményben azzal érveltek, hogy még így is dupla annyi ideje lesz majd az utasoknak becsekkolni, mint a British Airwaysnél, a Lufthansánál vagy épp az Aer Lingusnál.

Januárban megváltozott a Ryanair poggyászszabályzata is, azzal szintén kihúzták a gyufát mindenkinél.

Kiemelt kép: Europress/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik