Gazdaság

Uraim, a nyugdíjévek márpedig nem megvásárolhatóak

A HRportal 1956-ban született férfi olvasója arra volt kíváncsi, hogy ha 43 éves munkaviszonya van, meg tudná “vásárolni” a hiányzó éveket nyugdíjához, és ha igen, hogyan. Mert hogy olvasott már ilyesmiről.

Dr. Farkas András nyugdíjszakértő válaszában hangsúlyozta, hogy az 1956-ban született személyek nyugdíjkorhatárának (64 év 183 nap) betöltéséhez hiányzó időszak nem vásárolható meg. Egy férfi a nyugdíjigényét csak a korhatár betöltését követően adhatja be.

2018-ban egyébként az 1954. második félévében született személyek töltik be a nyugdíjkorhatárukat. Vagyis idén nyugdíjat igényelhet az az 1954. második felében született személy, aki 2018. első félévében betölti a 63 év 183 napos nyugdíjkorhatárát.

Emellett azok a később született hölgyek is igényelhetik a nyugdíjukat, akik 2018-ban teljesítik a nők kedvezményes nyugdíja (=nők 40) egyelőre idén is változatlan feltételeit, írja a nyugdíjguru honlapján.

A főbb feltételek:

  • Mindenképpen meg kell szerezni a 40 évi jogosultsági időt, és ezen belül alapesetben mindenképpen meg kell szerezni a 32 évi keresőtevékenységgel (munkával) szerzett szolgálati időt.

Vagyis alapesetben a gyermekneveléssel legfeljebb 8 évi jogosultsági időt lehet szerezni a nők kedvezményes nyugdíjához.

A jogosultsági idő alapképlete:

  • legalább 32 év keresőtevékenységgel szerzett szolgálati idő +
  • legfeljebb 8 év gyermekneveléssel szerzett szolgálati idő =
  • 40 évi jogosultsági idő.
Eddig 186 ezer nő ment nyugdíjba 40 év munka után, a férfiak nincsenek napirenden
Nagy siker a nagyamamanyugdíj, de a férfiak bevonása nem szerepel a tervek között.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik