Gazdaság
Senior Man Giving Credit Card Details On The Phone

Üdülési joggal vertek át nyugdíjasokat

24.hu
24.hu

2018. 03. 20. 12:20

Korábban a témában:

A csalók olyan idős embereket kerestek fel telefonon, akik korábban üdülőhasználati jogot biztosító szerződést kötöttek. Azt ajánlották nekik, hogy ha szeretnének túladni az üdülési jogukon, akkor cégük szívesen szerez vevőt nekik. Azt is ígérték, hogy ha december végéig nem találnak vásárlót, akkor a kft.-jük maga veszi meg a jogot.

Sokan kapva kaptak az ajánlaton. Volt, aki utazás helyett inkább pénzre vágyott, és olyan is, akinek egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy kihasználja az üdülési jog nyújtotta lehetőségeket. Akadt olyan is, aki megözvegyült, és nem szeretett volna egyedül utazni, sorolja a Hírpress.

Az egész lebonyolítás profinak tűnt, telefonos felajánlkozás után jött a személyes megbeszélés, szerződéskötés. Gyanús legfeljebb az lehetett, hogy ellenérték fejében kellett lemondani az üdülési jogról. Azonban hogy megbízhatóság látszatát keltsék, az üzletkötők sorszámmal ellátott ún. „utalványokat” állítottak ki. Ezen szerepelt, mennyi pénz fogja majd ütni a sértettek markát december végén.

De ezen túl is fejték az időseket.

Marketingkiadásokra, ügyvédre, földhivatali bejegyzésre különféle összegeket kezdtek kérni áldozataiktól. Ilyen költségek természetesen sosem merültek fel valójában, de azzal érveltek, hogy ezek mind szükségesek a jogok eladásához. Az idős sértettek nem szívesen ugyan, de bízva a kedvező végkimenetelben, fizettek. Volt, akitől több millió forintot csaltak ki így.

A botrány végül december 29-én tört ki, amikor a sértetteknek meg kellett volna kapniuk a pénzüket. Mivel az üzletkötők nem jelentkeztek, többen az irodához siettek. Ott szembesültek vele, hogy a cég nyom nélkül eltűnt.

Egy jó hallású idős férfi buktatta le végül őket, amikor egy teljesen más ajánlattal megkereste őt ugyanaz a női hang, aki az üdülési jog eladására is rábeszélte.

A terézvárosi rendőrök már több gyanúsítottat lefüleltek, van akit azonban még keresnek. Jelenleg azt vizsgálják, vajon honnan tudták a csalók, kit, melyik idős embereket kell felhívniuk a kamu üdülési jogos ajánlattal.

Kiemelt kép: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.