Gazdaság

Alig 8 kilométer autópálya, két körforgalom és egy vasúti híd 9,2 milliárdot visz el

Összesen 9,2 milliárd forintért végzi el a Nyíregyházát nyugatról kerülő főúton, a 36. számú főút és 38. számú főút között esedékes munkálatokat a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. és a Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft., kizárólag költségvetési forrásból.

Az elkerülő első, 2,2 kilométeres szakaszát 2013-ban adták át, majd 2014-re a 3,3 milliárdos költséggel épült II. ütem is elkészült. Utóbbi kivitelezését a Duna Aszfalt-KE-VÍZ 21 Zrt. nyerte el. Az elkerülőből eddig összesen 6,7 kilométer készült el, a mostani projektben pedig a fennmaradó 7,8 kilométeres szakasz is megépül.

Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a KE-VÍZ 21. Zrt. 3,75 milliárd forintért egy  4,1 kilométeres szakaszt és egy körforgalmi csomópontot épít, a Zemplénkő pedig 5,45 millió forintból végzi el egy 3,7 kilométeres hosszú szakasz, egy körforgalom egy kétszintes, 68 méter hosszú vasúti felüljáró kivitelezési munkáit.

Forrás: www.nif.hu

Az Zemplénkő az Opten cégadatbázisa alapján Nuszer Antal, Toldi Miklós, Máté illetve Szabolcs érdekeltsége. Az Olcsvaapátiban bejegyzett cég 2016-ban 2,3 milliárd forint, azelőtt egy évvel 12,4 milliárd forint árbevételt könyvelt el. Ennél nagyobb, 5,7 milliárd, illetve 14 milliárd forintos forgalmat mutatott ki a Bencze Antal és Bencze Gábor tulajdonában álló KE-VÍZ. További közpénzes megrendelések néznek ki mindkét cégnek, miután bekerültek a nyertesek közé a Magyar Közút Zrt. összesen 271 milliárd forintos tenderén. Az ennek nyomán aláírt keretmegállapodással kőbe vésték 2020-ig, mely cégek versenyezhetnek az esedékes útfejlesztésekért és felújításokért.

Kiemelt képünk illusztráció
Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik