Gazdaság

Rendesen kirámolta az uniós pénzeszsákot az Orbán-kormány

A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus teljes keretének már csak 8 százalékát, 708 milliárd forintot kell odaítélni a pályázóknak – olvasható a Világgazdaságban.

Másképp: ez a kormány kis híján az egész uniós keretösszeget kiosztotta már, odaítélte vállalkozásoknak, önkormányzatoknak, így aztán a következő sok évben (ez az uniós ciklus 2020-ig tart, és az új ciklus pénzeinek kiosztása nem indul azonnal) a következő kormány már nem tud ezáltal befolyást gyakorolni az országra.

A lap a Miniszterelnökség adataira hivatkozva azt írta: míg a források 92 százalékára már kötelezettséget vállalt a kormány, addig a kifizetések terén 49 százaléknál, 4365 milliárd forintnál jár a mutató. (Ez egyébként eléggé csalóka, mert a magyar költségvetésből megelőlegezi a kormány a nyerteseknek a pénz nagy részét, akár felét is, miközben az EU-tól ténylegesen jóval kevesebb pénz folyt be hozzánk.)

Hetente átlagosan 50 milliárd forintnyi uniós pályázati támogatást fizetnek ki, ez alapján havi 200 milliárd forint kifizetés várható az idén, ami azt jelenti, hogy 2018-ban 2400 milliárd forint áramolhat a gazdaságba. A tervek szerint az idén tavasszal a teljes rendelkezésre álló keretről megszülethet a döntés, az odaítélt támogatások döntő többségét pedig 2019-ben ténylegesen ki is fizetnék a kedvezményezetteknek.

Eddig 154,4 ezer pályázat érkezett be 12 476 milliárd forintnyi támogatási igénnyel, közülük 81,4 ezer pályázat kapott pozitív elbírálást. A lap emlékeztet, hogy a Magyarországnak szánt 8900 milliárd forint helyett a kormány 105 százalékos túlvállalással tavaly márciusig 9358 milliárd forint értékben 526 felhívást jelentetett meg.

A már kifizetett 4365 milliárd forint támogatásból

  • 1095 milliárd gazdaságfejlesztési projektekre,
  • 889 milliárd közlekedésfejlesztésre,
  • 735 milliárd forint településfejlesztésre ment,
  • 721 milliárd forintot kaptak az energiahatékonysági programok.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik