Gazdaság

Csányi: egy új kormány hatalmas bizonytalanságot jelentene a bankoknak

A jelenlegi támogató szabályozói és gazdasági környezet fennmaradása fontos lenne a magyarországi bankrendszer számára, egy politikai átrendeződés ugyanakkor hatalmas bizonytalanságot okozna a szektorban – mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek.

Egy új kormány hatalmas bizonytalanságot jelentene a bankoknak

– mondta a lapnak.

Márpedig a politikai stabilitás fontos, vagyis az, hogy megmaradjon a mostani támogatói környezet. A legnagyobb hazai bank első embere szerint a bankok kitűnő kapcsolatot építettek ki a jelenlegi kormánnyal és a Magyar Nemzeti Bankkal is, és ezt a választások után is szeretnék fenntartani.

A bankszektor a mindenkori politikai elit gazdasági stratégiájának alappillérének kell lennie, ám a jelenlegi ellenzéki politikai erők mindeddig nem ismertették azon terveiket, hogy miként viszonyulnának a szektorhoz, miként járnának el győzelmük esetén a bankokra kivitett különadó kérdésében – hangoztatta a vezérigazgató.

A politikai befolyás hosszabb távon másodlagosnak bizonyul majd Csányi szerint, a gazdasági környezet alakulása ugyanis fontosabb szempont a bankrendszer számára mint a politikai irányvonalak.

Csányi Sándor a világ 1999. leggazdagabb embere
Visszakerült a dollármilliárdosok listájára.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

(VG/Magyar Idők)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik