Gazdaság

Feljelentést tesznek a gyanús kötvényprogram miatt

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen csalás és hivatali visszaélés gyanújával Szigetvári Viktor, miután kiderült, hogy több esetben is szabálytalan volt a letelepedési kötvényüzletben részt vevő vállalkozások engedélyezési eljárása – jelentette ki az Együtt miniszterelnök-jelöltje pénteki sajtótájékoztatóján.

A G7 részletes cikkben írta meg a birtokukba jutott dokumentumok alapján, hogy több esetben is szabálytalan volt a letelepedési kötvényüzletben részt vevő vállalkozások engedélyezési eljárása, amely – azonkívül, hogy bűncselekmény gyanúját veti fel – komoly nemzetbiztonsági kockázatot is jelent Magyarország számára.

A programban részt vevő vállalkozások ellenőrzését az Országgyűlés gazdasági bizottsága engedélyezte és a G7 cikke szerint a bizottság elnöke, előbb Rogán Antal, majd Bánki Erik, önhatalmúlag dönthetett arról, hogy a cégek kérvényei közül, melyiket terjeszti a bizottsági ülés elé, és melyiket nem. Ez pedig kimerítheti a hivatali visszaélés bűncselekményét, mert a kötvényprogramot szabályozó törvény szerint a bizottságnak kell dönteni és nem az elnöknek.

A dokumentumok alapján a vállalkozásokkal a bizottság elnökei tartották a kapcsolatot, Rogán és Bánki válaszolt a megkeresésekre és kért hiánypótlást, ha éppen arra volt szükség. Ezen kívül a kötvényprogramot sehol sem hirdették meg az induláskor, feltételezhető, hogy csak olyan cégek jelentkeztek, amelyek valamilyen módon tudomást szereztek a lehetőségről.

Szigetvári Viktor szerint ismét bebizonyosodott, hogy az a letelepedésikötvény-biznisz, amiből csaknem 300 milliárd forintot lapátoltak maguknak Fidesz-környéki ügyvédi irodák, törvénytelen üzletelés volt, és mivel a bizottság elnökei túllépték a hatáskörüket, az felveti a hivatali visszaélés gyanúját.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik