Gazdaság

Ennyire még sosem szerettek dolgozni a magyar fiatalok

Rekordot értek el az aktív – azaz dolgozó – 19-29 éves fiatalok a K&H ifjúsági indexe szerint: soha ennyien nem voltak még elégedettek a munkahelyükkel. 2017 harmadik negyedévében 44 százalékuk érezte úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén, ez az arány pedig a felmérés ötéves történetében rekordot jelent, ráadásul jóval meghaladja az előző negyedévben mért 36 százalékot, illetve a 2015 harmadik negyedévében született mélypontot, amikor mindössze 28 százalékos volt az arányuk.

A fiatalok közel fele, 46 százaléka, úgy gondolja, hogy olyan munkája van, amit szeret, és 36 százalék konkrét előrelépési lehetőséget is lát a jelenlegi munkahelyén.

A munkahelyét a dolgozó fiatalok több mint fele, 63 százaléka – és főleg a Budapesten élők (82%) – érzi stabilnak. A nyugati megyékben viszont már nem ilyen jó a helyzet, ott a 19-29 évesek mindössze 35 százaléka érzi biztosnak a munkáját. A dolgozó fiatalok 67 százaléka számít arra, hogy valamilyen mértékben emelkedni fog a fizetése.

Az elhelyezkedési lehetőségekkel kapcsolatban azonban már nem annyira pozitívak: míg 2017 második negyedévében a fiatalok 34 százaléka gondolta úgy, hogy könnyen találna új állást, a harmadik negyedévben már 28 százalékos az arányuk.

A diákok 2017 harmadik negyedévében is optimistábban látták a helyzetüket, mint a dolgozó társaik: 49 százalék szerint könnyen talál majd munkát a tanulmányok befejezése után. Míg az előző negyedévben csak 59 százalék gondolta így, a harmadik negyedévben már 70 százalékuk mondta, hogy azt tanulja, ami valóban érdekli. A diákok közel fele, 48 százaléka tervezi, hogy külföldön vállal majd munkát, míg a külföldi tanulást már jóval kevesebben, mindössze 19 százalék fontolgatja. A fiatalok 70 százaléka mondta azt, hogy beszél valamilyen idegen nyelven, 31 százalékuknak pedig legalább egy középfokú nyelvvizsgája is van.

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H fiatalok jóléti indexe, amely 2017 harmadik negyedévében +15 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2017. szeptember 13-24. között történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik