Gazdaság

Így változik januártól az ingatlanok szabályozása

Az ingatlanpiac szempontjából több fontos változást hozott a 2018-as év, amelyek a korábbinál kedvezőbb szabályokat írnak elő. Az ingatlan.com összegyűjtötte ezeket a változásokat:

  • A lakásukat kiadók számára a legfontosabb, hogy a bérbeadásból származó jövedelem után nem kell ehót fizetni, valamint több szobára fizethetnek átalányadót.
  • A munkáltatók havonta közel 83 ezer forint adómentes lakhatási támogatást adhatnak az albérletben élő dolgozóknak, szemben a tavalyi 51 ezer forinttal.
  • Szintén változtak az illetékszabályok, a korábbinál nagyobb kedvezményeket lehet figyelembe venni a lakásvásárlás után fizetendő illeték meghatározásakor.

Eho

Az eho eltörlése elsősorban a fővárosi lakásukat kiadó tulajdonosokat érinti, mert jellemzően ezeknél lépte át az éves jövedelem az 1 millió forintot. Ezzel a lakáskiadás utáni a terhelés lényegében az eddigi felére csökken, mivel csak 15 százalék szja-t kell fizetni.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a lépés azonban várhatóan nem küldi lejtőre a bérleti díjakat, mert sok lakástulajdonos eddig sem fizetett meg minden közterhet a lakáskiadásból származó jövedelme után, így ez kevés bérbeadó számára jelent megtakarítást. A szabályváltozástól inkább az várható, hogy fehéredni fog a piac, tehát többen fogják legálisan, a tényleges bérleti díj bejelentésével kiadni a lakásukat, amiből több adóbevétel származhat.

Lakáshotelesek

A lakáshotelesek az eddigi eggyel 2018-tól három kiadandó ingatlan után választhatják a tételes átalányadózást, ez évente 38 400 forint minden egyes lakás után. Balogh László szerint ez a lehetőség az úgynevezett bulinegyedben rövid távú lakáskiadás jövedelmezőségét fenntarthatja. Hozzátette azonban, hogy az érintett környék lakáspiacán komoly változásokat hozhat az erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló februári népszavazás is.

Lakhatási támogatás

Az albérletben élő alkalmazottakat érintheti az a változás, amelynek eredményeként emelkedik a munkáltató által adható adómentes lakhatási támogatás.  2017-ben még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kaphatták támogatásként, 2018-tól ez az összeg a minimálbér 60 százalékára rúghat. Mivel a minimálbér és a limit is nőtt, így az adómentesen adható havi támogatás összege 51 ezerről közel 83 ezer forintra emelkedett januártól. A lakhatás költségeinek csökkentése a legtöbb albérletben élő munkavállaló számára vonzó perspektívát jelent, ezért a szabályok egyszerűsítése és a maximálisan adható támogatás növelése a munkaerőhiánnyal küszködő vállalkozásoknak is segítséget nyújthat.

Fontos illetékkedvezmény érkezett

A lakáseladók és -vásárlók számára jelenthet könnyítést egy törvénymódosítás, amelynek lényege, hogy az eddigi 1 helyett 3 évük lesz a vevőknek arra, hogy a korábban eladott lakásuk forgalmi értékével csökkentsék az új ingatlan megszerzéséhez kötődő illetékalapot. A szabályváltozás nyertesei elsősorban azok a lakásvásárlók, akik 2015-ben vagy 2016-ban adtak el lakóingatlant, és azóta nem vettek másikat. Így a vevők a három éven belül eladott lakás forgalmi értékének 4 százalékával is csökkenhetik a fizetendő illeték összegét, ami számukra akár milliós megtakaritást is jelenthet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik