Gazdaság

VOSZ: vita nincs, muszáj a létszámleépítés a közszférában

Írtuk, hogy nemcsak az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést (ÉSZT) és tagjait, hanem az összes magyar közszolgálatban dolgozót megsértette az ÉSZT szerint a negyedik leggazdagabb magyar.

Ki a kolonc? Berágott az ÉSZT Demjánra
Az összes magyar közszolgálatban dolgozót megsértette szerintük a milliárdos.

Arra céloztak, hogy Demján Sándor  a vállalkozók napján kijelentette: a közszférában dolgozók csak koloncok a társadalom nyakán, és miattuk fog elbukni Magyarország. És jelezte, 350 ezer közszolga elbocsátását tartaná szükségesnek. Aztán ismét az ÉSZT lépett ringbe, és nyílt levelet küldött Demjánnak, melyben többek között nyílt vitára hívta az egyik leggazdagabb magyart, a VOSZ elnökét.

Válaszul is nyílt levél érkezett, a melyben (Demján helyett a VOSZ főtitkára, Dávid Ferenc) fejti ki, miért is tartják túlméretezettnek a központi igazgatást, amit mint hangsúlyozzák, mindnyájunknak kell eltartani. Magyarázattal is szolgáltak arra, mi lehet emögött, és jelezték, az egyetlen megoldás a racionális létszámcsökkentés lehet. Szerintük vitának nincs helye.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik