Gazdaság
Budapest, 2017. október 24.
Külföldrõl érkezett küldeményeket szortíroznak a Magyar Posta Zrt. Nemzetközi Posta Kicserélõ Központjában Budapesten 2017. október 24-én. A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony elõtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstõl  függõ, eltérõ szállítási idõkre és vámszabályokra.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A posta tagadja, hogy nagy lenne a létszámhiány

A szakszervezet szerint viszont kevés a dolgozó és ők is alulfizetettek.

Logisztikai területen 400, kézbesítői, illetve postai ügyfélszolgálati munkakörben 100 betöltetlen pozíció van a Magyar Postánál – erről tájékoztatta a cég kommunikációs igazgatósága a Magyar Nemzetet. A legtöbb betöltetlen álláshely a központi régióban és Nyugat-Magyarországon van.

Ezzel szemben a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége szerint ezres nagyságrendű a hiányzó munkavállalók száma. A szakszervezet azt mondja: gyakorlatilag minden területen nagy a gond. Hiányzik több száz gépjárművezető, rakodó, feldolgozó, akik pedig dolgoznak, azok nagyon túlterheltek, ezért egyre gyakoribb, hogy nem tudják időben kézbesíteni a küldeményeket.

A fizetések sem versenyképesek, ugyanis egy levélkézbesítő havi 130 – 150 ezer forintot keres, és ez még a november – januári csúcsidőszakban fizetett plusz juttatások mellett is kevés. A gépkocsivezetők a postánál nettó 180 – 200 ezer forintot kapnak, egy piaci fuvartársaságnál ennek a felét, vagy a háromszorosát is megkaphatnák.

A szakszervezet arra számít, hogy idén év végén sem fogja bírni a posta a megemelkedett csomagforgalmat, annak ellenére, hogy a posta közölte a Magyar Nemzettel, hogy bővítették a csomagfeldolgozási kapacitásukat, és több embert is felvettek.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Single mother walking in city tunnel with baby in stroller.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.