Gazdaság

Solymár zsarol, utcái felújítását várja cserébe az M0-ásért

Megy a kakaskodás az önkormányzatok és az állam között, hogy mit kérnek cserébe az M0-ás új szektoráért.

Az embert a keleti szektor körüli, évekig tartó jogi adok-kapokra emlékezteti az, ami az M0-ás északnyugati szektora körül megy. A főváros körüli elkerülő autóút jelenleg Budapest háromnegyedét kerüli meg Törökbálinttól Budakalászig, de a hegyvidéki, budai részekről évek óta csak beszélnek.

Ez nem csoda, ugyanis természetvédelmi és domborzati okokból is alagutakkal és völgyhidakkal kell majd megoldani a forgalom átvezetését, ami nem kis költséggel járna. Ehhez jön az, hogy – ahogy fentebb írtuk – az érintett települések mindenféle feltételekhez kötik a nyomvonal engedélyezését.

A következő szakasz a 11-es és a 10-es főút között épülne, nagyrészt alagútban haladna a tervek szerint: két, egyenként több kilométeres alagút vezetné el a forgalmat. Solymárnak azonban ez a verzió sem tetszik, megvétózta a nyomvonalat október 25-én. Az Iho.hu-n kiszivárgott, mit kér a település az államtól cserébe.

Mivel a volt téglagyárnál csomópont épül, attól tartanak a helyiek, hogy megnövekszik a forgalom a településen, ezért közlekedésbiztonsági beruházásokat akarnak. Ilyen lenne a temetői körforgalom, de több olyan utca teljes felújítása, sőt kiépítése, ami a hirtelen felparcellázott és kiépített településrészeken fekszik, és abszolút önkormányzati feladat lett volna a kiépítése. Ezeket ráadásul nem is feltétlen érintetné a többletforgalom.

Szeretnék még Solymár zebráit nyomógombos-jelzőlámpássá tenni, a közvilágítás korszerűsítése az átmenő utakon, belső elkerülő utak, kerékpárutak építése, térfigyelő és rendszámfelismerő kamerák telepítése. Az M0-ás amúgy legkorábban 2021-re készülhet el, de így talán még addigra sem.

(Kiemelt képünk illusztráció; fotó: MTI/Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik