Gazdaság

Szakszervezet: bérfeszültség miatt távozhatnak a járművezetők a BKV-tól

bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)
bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)

Súlyos bérfeszültséget okoz, hogy a BKV szórólapokon havi bruttó 400 ezer forintért toboroz járművezetőket, miközben a régi kollégák bére közel sem éri el ezt a szintet; ezért sokan közülük a felmondást fontolgatják – olvasható az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) közleményében.

A szakszervezet felszólítja a cégvezetést, hogy szüntesse meg a különbséget, emelje fel az ennél kevesebb bruttókat is. Már néhány tucat járművezető távozása felérne egy kisebb katasztrófával a cégnél, hiszen még ezzel a mézesmadzagnak is beillő bérrel sem sikerül annyi járművezetőt a céghez csábítani, amennyivel nyugodtan készülhetnének a plusz feladatokkal járó metrópótlásra, értékelt Nemes Gábor, az EKSZ elnöke.

A szakszervezet arra is választ vár, hányan kapnak a régebbi járművezetőt közül bruttó 400 ezer forintnál alacsonyabb bért, illetve azt szeretnék, hogy a jövő évi bértárgyalásokat nyáron kezdjék.

FRISSÍTÉS 14:00. Cikkünk megjelenése után a BKV közölte lapunkkal, hogy minden kezdő járművezető legalább havi nettó 200 ezer forintot kereshet, azonban a járművezetők ennél lényegesen magasabb jövedelmet is elérhetnek, így az elmúlt időszak átlaga bruttó 400 ezer forint volt. A bértárgyalások kezdetéről azt írták, hogy még soha nem kezdődtek ilyen hamar a jövő évre vonatkozó tervezett béremelésről szóló bértárgyalások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik