Gazdaság nyugdíj

Nyugdíjpénz: tudjuk, hogy négyszer ennyit kellene félretennünk a gondtalan időskorért

A munkavállalók 69 százaléka a munkáltatójára vár, hogy segítse az öngondoskodás megkezdésében. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) kutatása szerint a megkérdezettek negyede úgy véli, a foglalkoztató feladata lenne, hogy ösztönözze a nyugdíj-előtakarékoskodást, 19% pedig egyenesen kötelezővé tenné a munkáltatói hozzájárulást. Az OTP Nyugdíjpénztár tapasztalatai szerint a munkáltatók egyre inkább kezdik felismerni kitüntetett szerepüket.

Az 1000 fős reprezentatív kutatásban (ÖPOSZ-NRC) megkérdezett munkavállalók mintegy fele nem tesz félre a nyugdíjas évekre, holott fontosnak tartja az öngondoskodás kérdését. Továbbra is a 10 000 forint alatti átlagos havi pénztári befizetések dominálnak, azonban a legtöbb válaszadó úgy véli, a boldog nyugdíjas évek eléréséhez ennek négyszeresét kellene félretenni.

A munkáltatónak kulcsszerep jut a foglalkoztatottjaik nyugdíjcélú öngondoskodásának ösztönzésében, hiszen a munkavállalók számítanak a támogatásra. Annak érdekében, hogy egyre tudatosabban foglalkozzanak a jövőjükkel, 69 százalék azt szeretné, ha a munkáltató is kiegészítené a megtakarításait, 61 százalék pedig szívesen venné, ha a foglalkoztató a nyugdíjpénztári befizetéseiben is részt venne.

Egyre több munkáltató ismeri fel saját szerepének fontosságát az öngondoskodás ösztönzésében. Ezt jól mutatja, hogy az idei évben, a korábbiaknál kedvezőtlenebb adózás ellenére, pénztárunknál az egy évvel korábbival azonos szinten maradtak a munkáltatói hozzájárulások. Idén az első hat hónapban a munkaadói befizetések összege megközelítette a 2,9 milliárd forintot

– kommentált az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, Nagy Csaba.

A mostani kutatás emellett felhívja a munkáltatók figyelmét, hogy ha gondoskodó munkáltatóként hozzájárulnak dolgozóik boldog nyugdíjas éveihez, azzal egy valós igényt szolgálnak ki – tette hozzá.

Egyre több munkavállaló van tisztában azzal, hogy a munkáltató segíthet az előtakarékosságban, azt azonban kevesen tudják, hogy ez milyen előnyökkel jár számukra, ha a munkáltatói befizetéseket saját hozzájárulással egészítik ki. Az egyéni befizetések után járó 20 százalékos adó-visszatérítés pontos mértékét a megkérdezettek körében csak kevesen ismerik, a megkérdezettek 41 százaléka pedig egyáltalán nem tudja, hogy létezik ilyen engedmény.

Az ÖPOSZ nemrégiben tartott konferenciáján felmerült egy újfajta adókedvezmény bevezetésének ötlete is. Nagy Csaba akkor hangsúlyozta: a munkáltató, a munkavállaló és az állam közös felelősségvállalása az önkéntes pénztári megtakarítások gyarapításában megkerülhetetlen. Az ÖPOSZ és a Századvég közös javaslata szerint a munkáltatói befizetés utáni adóteherből az állam adójóváírásként visszaadna a munkavállaló pénztári számlájára, ha a munkavállaló is vállal egyéni befizetést. A javaslat kidolgozói úgy vélik, a magasabb adókedvezmény motiválná a megkérdezetteket a takarékoskodásban.

Kiemelt kép: Thinstock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.