Gazdaság

85 milliárd forintért kelt el az Aréna Pláza

aréna pláza (aréna pláza, )
aréna pláza (aréna pláza, )
Dél-afrikai befektetők vásárolták meg a főváros egyik leglátogatottabb bevásárlóközpontját.

Budapest második legnagyobb bevásárlóközpontját 85 milliárd forintnyi euróért (275 millió euróért) vásárolta meg a dél-afrikai NEPI Rockcastle vállalat – közölte kedden az eladó nemzetközi ingatlan-tanácsadója, a CBRE Magyarország.

Az Aréna Pláza a főváros egyik legsikeresebb bevásárlóközpontja, 100 százalékos kihasználtsággal működik évek óta. A komplexum a Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft. tulajdonában állt.

Tim O’Sullivan a CBRE magyar tőkepiaci vezetője az MTI-hez eljutatott közleményben hangsúlyozta, az Aréna Pláza eladása nem csak azért fontos, mert egy rendkívül komplex és meghatározó ügylet a magyar piacon, de egy újabb jelentős nemzetközi befektetési társaság megjelenését is jelenti.

Kitért arra is, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is erős évre számítanak, a várakozások szerint év végére közel 1,7 milliárd eurónyi tőke érkezhet a hazai kereskedelmi ingatlanpiacra.

Aréna Pláza

Az Aréna Pláza 2007-ben épült a Keleti pályaudvar szomszédságában, az évente mintegy 10 millió látogatójával és 100 százalékos bérbeadottságával Budapest egyik legsikeresebb bevásárlóközpontja. A plázát olyan vezető nemzetközi márkák bérlik, mint például a Bershka, a H&M, az IMAX Cinema City, a KFC, a Massimo Dutti, a McDonald’s, a Media Markt, a New Yorker, a Peek & Cloppenburg, a Pull & Bear, a Sports Direct, a Starbucks, a Stradivarius, a Tesco és a Zara – közölte a CBRE.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik