Gazdaság

Átadták az új kínai üzemet Miskolcon

Átadták a hongkongi Ten Pao, egy elektronikai berendezéseket gyártó cég beruházását Miskolcon, ahol 300 embert foglalkoztatnak majd, írta az MTI.

Jang Ping-ping, a Ten Pao elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a miskolci üzemben elektromos töltőállomásokat, nyomtatott áramköröket, automata kapcsolókat állítanak elő.

A helyszín kiválasztását Magyarország és Kína közötti jó kapcsolatokkal, a magyar kormány és a miskolci önkormányzat által biztosított kedvezményekkel indokolta. Kiemelte, hogy a gyár építése a cég nemzetközivé válásának fontos állomása azt követően, hogy 2015-ben bevezették a hongkongi tőzsdére.

A termelés csütörtökön kezdődik meg Miskolcon, értéke elérheti az évi 100 millió dollárt, 2021-ig pedig a kapacitás bővítését tervezik – tette hozzá. A beruházásnál kiemelt szempont volt az energiatakarékos és környezetbarát termelés kialakítása, az új erőforrások kiaknázása – hangsúlyozta.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára azt mondta, az elektronikai berendezéseket gyártó cég üzeme 4,5 milliárd forintból épült fel. Magyarország számára Európán kívül Kína a legjelentősebb kereskedelmi partner, a magyar kivitel az első fél évben 36 százalékkal nőtt éves összevetésben, 2010-hez képest pedig megduplázódott – tette hozzá.

(MTI)

Kísérőképünk illusztráció. Fotó: MTI / Balázs Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik