Gazdaság
ryanair fapados (ryaniar, fapados járat, túrista)

Eljárást indítottak a Ryanair ellen

24.hu
24.hu

2017. 09. 28. 15:37

Korábban a témában:

Eljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert álláspontjuk szerint az ír légicég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban. A CAA honlapján csütörtökön publikált közlemény szerint szeptember elején, amikor a Ryanair bejelentette számos járatának törlését, a hatóság küldött egy levelet a Ryanairnek, hogy tisztázzák a kötelezettségeiket, továbbá biztosítékot kért arra, hogy a cég a megfelelő módon foglalja át az utasok jegyeit.

  • A Ryanair az utasoknak küldött tájékoztatásban azt írta, hogy a saját hálózatán belül ingyenesen átfoglalja a jegyeket.
  • A légiutasok jogairól szóló uniós direktíva szerint ugyanakkor a légitársaságnak konkurens cégek járataira is ingyen kell biztosítania az átfoglalást, ha az utasnak nem tudnak megfelelő opciót kínálni.

Ennek a légitársaság a CAA szerint nem tett eleget sem az első, sem pedig a szerdai járattörlések bejelentésekor, mivel az utasok jogairól és az őket megillető juttatásokról nem közöltek semmit. Emiatt a CAA vizsgálatot indított a Ryanair ellen és kötelező végrehajtást kezdeményeztek az illetékes bíróságon.

Andrew Haines, a CAA elnöke a közlés szerint azt mondta, tiszta és világos szabályok vannak, amelyek az utasokat védik azokban az esetekben, amikor rajtuk kívül eső körülmények befolyásolják az útjukat. Ezt tisztázták a Ryanairrel is, de ennek ellenére a cég nem tájékoztatta megfelelően az utasokat.

A Ryanair a múlt héten jelentette be, hogy a szabadságolásokra vonatkozó szabályok változásai miatt kénytelen naponta 50 járatot törölni szeptemberben és októberben. Ezt követően e héten szerdán arról tájékoztatott a légitársaság, hogy a téli menetrendben a korábban tervezetthez képest 25-tel, a nyári menetrendben pedig 10-zel kevesebb gépet közlekedtetnek, emiatt több, már meghirdetett járatot nem indítanak el. A két intézkedés összesen mintegy 800 ezer utast érint. A Ryanair tavaly a teljes évben 120 millió utast szállított.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

MISSION, TX - JUNE 12: A boy and father from Honduras are taken into custody by U.S. Border Patrol agents near the U.S.-Mexico Border on June 12, 2018 near Mission, Texas. The asylum seekers were then sent to a U.S. Customs and Border Protection (CBP) processing center for possible separation. U.S. border authorities are executing the Trump administration's "zero tolerance" policy towards undocumented immigrants. U.S. Attorney General Jeff Sessions also said that domestic and gang violence in immigrants' country of origin would no longer qualify them for political asylum status.   John Moore/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.