Gazdaság

A fiatalok inkább fürödnének hideg vízben, csak legyen internet

Tízből ketten akár még a meleg vízről is lemondanának egy hónapra az internetért cserébe – derül ki az eNET-Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss, reprezentatív kutatásából, ami az otthon fogalmának változásait vizsgálta.

Az egyes generációknak mást jelent az otthon fogalma. Ha például új lakhelyre költöznénk, de a megszokott eszközeink és szolgáltatásaink közül csak három állna rendelkezésünkre új otthonunkban, a többitől pedig egy hónapra meg kellene válnunk, vajon mi lenne az a három, amikhez a legjobban ragaszkodnánk, amikről nem lennénk hajlandóak lemondani?

  • A Z generációnak (8-22 éves korosztály) az internetezési lehetőség a legfontosabb, amiről semmiképp sem lennének hajlandóak lemondani (88%). Ezt a második helyezett zenehallgatási lehetőség (44%), és a harmadik helyen szereplő tisztálkodási lehetőség (pl.: meleg víz) (43%) követi.
  • Az Y generáció (23-37 éves korosztály) a netezők szerint elsősorban a tisztálkodási lehetőséghez ragaszkodnának (59%), azonban ezt minimális különbséggel lemaradva követi a második helyen szereplő internetezési lehetőség (57%). A válaszadók a harmadik legfontosabbnak az ételtárolási, főzési lehetőséget (pl.: hűtő, gáztűzhely, mikrohullámú sütő) tartják esetükben (40%).
  • Az X generáció (38-52 éves korosztály) esetében szintén a tisztálkodási lehetőséget tartják a leginkább meghatározónak a netezők (60%). Esetükben a második helyen az ételtárolási, főzési lehetőség szerepel (55%), amit a tévénézés követ (38%).

Összefoglalva: a netezők szerint a fiatalabb generációk számára az internet mára azzá vált, ami az idősebb generációknak a tévénézés: nemcsak egy kényelmi funkció, hanem alapszükséglet, az otthon elengedhetetlen része, amire szükség van ahhoz, hogy az otthon valóban otthon legyen.

Korábban arról írtunk, hogy a fiatalok harmada internetfüggő. Olvassa el ezt is:

fesztivál (Array)
A magyar fiatalok harmada internetfüggő
Vicces tartalmakat, zenét és filmeket néznek.

Képünk illusztráció. Forrás: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik