Gazdaság

Dízelbotrány: a csalás elleni hivatal szerint a Peugeot Citroen kétmillió motorral csalt

kipufogó (kipufogó, )
kipufogó (kipufogó, )

A francia csalás elleni hivatal azzal vádolja a Peugeot Citroen (PSA)  autógyárat, hogy közel 2 millió olyan gépjárművet adott el, amelyek a kibocsátási értékek manipulálására lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motorral rendelkeznek-  írta péntek délután megjelent számában a Le Monde című napilap egy, az ügyészséghez eljutatott jelentésre hivatkozva.

A hivatal megítélése szerint a PSA “csaló beruházási gazdasági modellt” indított azzal, hogy olyan szoftvert telepített a motorokba, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem, ahelyett, hogy “tisztességes módon fejlesztette volna a szabályozásnak megfelelő motort, a környezetszennyezés megelőzése érdekében hatékonyabb technológiákkal”.

A párizsi tőzsdén a PSA mutatói azonnal csökkenésnek indultak, délig 3,8 pontot veszítettek. A PSA szóvivője cáfolt minden “csalásra irányuló stratégiát”, és azt mondta, hogy az autógyár megerősíti technológiai döntéseinek érvényességét. Hozzátette, hogy a csoport “nem látta el csaló szoftverekkel” a járműveit, utalva a Volkswagen két évvel ezelőtti emissziós botrányára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik