Gazdaság

Dúskál a pénzben a magyar állam, nagy adócsökkentés jöhet

domokos-lászló (állami számvevőszék elnöke)
domokos-lászló (állami számvevőszék elnöke)

A számvevőszék elnöke szerint

  • egyszerre kell csökkenteni az adókat
  • a feketegazdaság visszaszorítása érdekében szigorítani kell az adóhatósági ellenőrzéseket
  • az ebből származó hasznot pedig újabb adó- és járulékcsökkentésre
  • és a bérek felzárkóztatására lehet fordítani.

Domokos László a Magyar Időknek azt mondta, a feketegazdaság elleni lépések, vagyis az adóbeszedés fejlesztése már több bevételt hoz a költségvetésnek, mint amit a kormány az adóterhek mérséklésére és a bérek emelésére fordít.

Úgy vélte, a szürkegazdaság aránya idehaza korábban meghaladta a 25 százalékot. Látva a 2017 első félévi adatokat, ez az arány már szinte biztosan 20 százalék alatt van. Meg kell célozni a szomszédos Ausztria szintjét, ami nagyjából 12 százalék, és a legalacsonyabb érték az egész EU-ban.

A szakember szerint az áfát nem csökkenteni kell, hanem minél nagyobb mértékben be kell szedni.

A munkát, a béreket terhelő adók és járulékok szintje ugyan 49 százalékra csökkent tavaly, de 40 százalékhoz kellene közelíteni. Ez leginkább a személyi jövedelemadó és a járulékok mérséklésével érhető el.

Magyarország a top 3-ban: rengeteget vesz el a bérünkből az állam
388 ezer forintba kerül a munkáltatónak, ha nettó 200 ezret akar adni a dolgozónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik