Gazdaság
AppleMark

A víz negyede elfolyik a vezetékekből

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2017. 07. 31. 11:12

Többe kerül a sürgős munkák elvégzése, mint amennyi árbevétel összesen érkezik a víz- és szennyvízszolgáltatásból.
Korábban a témában:

A vezetékes víz negyede elfolyik az elöregedett víziközmű-hálózatból – állapította meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiszivárgott jelentése, amiről az Inforádió számolt be. A legsürgetőbb javítások is háromezer milliárd forintba kerülnének.

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke megerősítette, hogy a kitermelt, és a hálózatba betáplált víznek nagyjából 25 százaléka elvész, és ez az arány az elmúlt években folyamatosan nőtt. Ennek két oka van: egyrészt folyamatosan romlik a csővezeték-hálózat állapota, másrészt csökken az értékesített víz mennyisége.

A vízvezeték-hálózat közel felét az 1960-as, 70-es években lefektetett azbesztcement csövek teszik ki, amelyek az építésükkor tervezett és várható élettartamuk végéhez közelítenek. A teljes víziközmű-rendszer cseréje nagyságrendileg több mint tízezer milliárd forintot tesz ki, márpedig a közeljövőben viszonylag jelentős hányad szorul majd pótlásra – közölte Kovács Károly.

A viszonylag sürgősen elvégzendő infrastrukturális beruházások összértéke háromezer milliárd forint körül van, míg a víz- és szennyvízszolgáltatás árbevétele évente körülbelül 250 milliárd forint. Vagyis, még ha tíz évre el is osztanák a munkát, akkor is nagyobb összegre lenne szükség évente, mint a teljes víziközmű-szolgáltatás árbevétele.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.