Gazdaság

Csányi Sándor beszáll a magán-egészségügybe

Az egyik vezető szolgáltató, a Budai Egészségközpont Kft. felett szerez közvetett irányítást.

Csányi Sándor egyik cége, a Bonitas 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. közvetett irányítást szerez az egyik vezető budapesti magán-egészségügyi szolgáltató, a Budai Egészségközpont Kft. felett – írja a Napi.hu a Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatása alapján. A hivatalnak még engedélyeznie kell az összefonódást.

A Bonitas már július 10-én adásvételi szerződést kötött a Medikomp Kft-vel, amely a magánkórház főigazgatójának, Varga Péter Pálnak a családi cége. A Medikomp 2016 decembere óta egyedüli tulajdonosa a Budai Egészségközpontnak. Egy évvel azelőtt még csak 40 százalékos tulajdonrésze volt; 50 százalék a Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthető luxemburgi Primatum FCP Investmenté, 10 százalék pedig Heim Péter egyik pénzügyi cégéé, a Sphaera Investments Zrt-é volt.

Heim a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egyik alapítója és jelenlegi kisebbségi tulajdonosa, Szalay-Bobrovniczky pedig a Századvég Gazdaságkutató Zrt. többségi tulajdonosa, tavaly óta londoni nagykövet.

A cég nettó árbevétele tavaly 5,5 milliárd forint, adózott eredménye 155 millió forint volt. Az árbevétel nagyobb része, mintegy 3,4 milliárd forint az OEP-szerződött betegellátásból származott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik