Gazdaság

A használt autók már nagyon jól fogynak

autópiac (autó, eladó autó, autópiac, )
autópiac (autó, eladó autó, autópiac, )

Rekordmennyiségű, mintegy 175 ezer használt autó adásvételét bonyolították le Magyarországon a második negyedévben, szemben az előző negyedévi 158 ezerrel. Mindez a csökkenő átlagár ellenére is jelentős, mintegy 7 pontos emelkedést eredményezett az eladott hazai használt autók összértékének alakulását mutató indexben, amely meghaladta a 135 pontot a második negyedévben.

A használtautó.hu portál MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Fodor László értékesítési vezetőt, aki elmondta: míg az év eleje némi visszaeséssel indult, a második negyedév a szokásos szezonális erősödésnél is nagyobb forgalomnövekedést hozott.

A növekedésben elsősorban az játszott szerepet, hogy a használtautó-piacot befolyásoló mindkét területen jelentős bővülés volt: a használtautó-import volumene a második negyedévben 11 százalékkal múlta felül az első negyedévit, az újautó-eladások pedig ugyanebben az időszakban több mint 25 százalékkal nőttek.

Mi az a használtautó-index?

A használtautó-index, amelyet a portál minden negyedévben közöl, a használtautó-piac aktuális állapotának “gyorsmutatója”. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a korábbi időszakokban mértekhez. A megújult használtautó-index 2016-tól már a teljes hazai használtautó-forgalom több mint 90 százalékáról közöl információt.

A használtautó-import továbbra is elsődleges forrása a hazai használtautó-kereskedelemnek: az első fél évben behozott 73 500 személyautó 34 százalékkal több, mint az ugyanekkor forgalomba helyezett 54 800 új személygépkocsi. Két évvel korábban a használtautó-import nagysága még 55-60 százalékkal haladta meg az új autókét, vagyis az újautó-eladások szerepe a hazai járműpark cserélődésében ismét egyre jelentősebbé válik.

Közölték: az idei első fél évben itthon eladott használt autók mintegy fele öt márka valamelyikét képviseli, 14 százalékos részarányával továbbra is az Opel vezet, a második a Suzuki, tíz százalékkal, majd sorrendben a Volkswagen, a Ford és a Renault következik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik