Gazdaság

Családi ház vagy lakás? Érvek és ellenérvek

Bár a lakóingatlanok piaca élénk, ez nem jelenti azt, hogy minden ingatlant könnyedén el lehet adni. Fokozottan igaz ez a családi házakra, amelyek eladásánál vagy vásárlásánál is több tényező játszik szerepet, mint a lakásoknál.

Országos átlagban a családi házak négyzetméterára június végén 148 ezer forint volt, ami mindössze 1 százalékos emelkedést jelent éves szinten. A kínálat is növekedett idén június végén 5,7 százalékkal több családi ház keresett gazdát az országban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a családi házak piacát vizsgálta több mint 40 ezer hirdetés alapján.

A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László szerint a családi házak árának alakulása illeszkedik a piaci trendekhez, azaz ezeknél is lassult a drágulás üteme.

Mennyiért adják a családi házakat?

Budapesten június végén 347 ezer forint volt a családi házak átlagos négyzetméterára, ez pedig alig több mint 10 százalékos áremelkedést jelent éves szinten, és bőven elmarad a lakásoknál mért 18 százalékos áremelkedéstől.

Vidéken volt ennél jelentősebb drágulás is, Veszprémben például 20 százalékkal 260 ezer forintra, Székesfehérváron pedig 17 százalékkal 283 ezerre nőtt a családi házak négyzetméterára. Ugyanakkor a pécsi családi házaknál 181 ezer forinton stagnáltak az árak, Győrben 3,3 százalékkal 234 ezer forintra csökkentek.

A keleti országrészben Kecskeméten 16 százalékkal 243 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár, Szegeden 9,3 százalékkal 224 ezer forintra, Debrecenben pedig 1,7 százalékkal 243 ezer forintra emelkedtek az árak.

S bár a családi házak négyzetméterára a lakásokénál alacsonyabb, nagyobb alapterületük miatt összességében többet kell fizetni értük. Budapesten a családi házak átlagára június végén 46 millió forint volt, az említett vidéki városokban pedig 23-37 millió forint volt egy-egy családi ház átlagára.

Lassuló tempó a házaknál is

A családi házak annyiban speciálisak, hogy a lakásokhoz képest jóval fontosabb szerepet játszanak a rezsiköltségek, mert a nagyobb alapterület miatt a kiadások is magasabbak lehetnek.

Bár egy családi ház megvétele és fenntartása a legtöbb esetben komolyabb kiadást jelent, mint egy lakásvásárlás, de a vevőket kárpótolja a kertvárosi környezet. Sokan pedig hajlandóak ennek érdekében többletkiadást is vállalni, mivel ez szintlépést jelent a lakhatásban – tette hozzá a szakember.

Ugyanakkor a családi házak kialakítása sokkal egyedibb, mint a lakásoké, emiatt vevőt is nehezebb találni rájuk. A házak iránt érdeklődő vevők szintén egyedi igényekkel rendelkeznek, mert ők általában álmaik otthonát keresik. Ezek a legfőbb okai annak, hogy a házak lassabban találnak gazdára: átlagosan másfélszer annyi idő alatt kelnek el, mint a lakások. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban majdnem öt hónap, a kisebb településeken pedig több mint hét hónap a házak átlagos értékesítési ideje. Ráadásul tavalyhoz képest mind a lakások mind a házak értékesítési ideje növekedett.

A legtöbben családi házba vágynak

Az elemzés szerint a családi házak iránti kereslet a jövőben is adott lesz: a KSH egy tavalyi felmérése szerint a következő időszakban költözést tervezők 12,7 százaléka szeretne családi házba menni.

A jövőbeni kínálatnak pedig támaszt adhat, hogy várhatóan nőni fog a családi házak száma, az idei év első öt hónapjában pl, mintegy 4300 családi házra adtak ki építési engedélyt, ami 7 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Az emelkedésben szerepe van a családi otthonteremtési kedvezménynek és az 5 millió forintos áfavisszatérítésnek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik