Elfogadták az adócsomagot

Az adócsökkentések jövőre 260 milliárd forintot hagynak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – jelentette be Varga Mihály azt követően, hogy az Országgyűlés elfogadta a 2018-as adótörvényeket. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, a jövő júliusban induló online számlázás több tízmilliárdot hozhat az államkasszának, és ennek többszörösét a tisztességes vállalkozásoknak.
Kapcsolódó cikkek

2018-ban folytatódnak az adócsökkentések – mondta el Varga Mihály a szavazás után.

A tárca számításai szerint mintegy 22 milliárd forintot hagy a családoknál.

Ezzel a kedvezménnyel 330 ezer család jár még jobban jövőre.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, az adócsökkentés a versenyképességet is javítja az. Az intézkedéssel jövőre összességében 164 milliárdot takaríthatnak meg a vállalkozások.

Ha az adócsökkentés mellé tesszük, hogy jövőre 8 százalékkal nő a minimálbér, 12 százalékkal a bérminimum, az NGM pedig átlagban 8,8 százalékos bruttó bérnövekedésre számít, akkor a szochocsökkentés és a béremelés együttes hatását is láthatjuk.

Mint látható, a dolgozók jelentősen többre számíthatnak nettóban jövőre. De hiába a szochocsökkentés, a béremelések következtében a munkáltatók fizetendője így is nő jövőre, nem is kevéssel.

Az összességében mintegy 3 milliárd forintnyi adócsökkentés mellett jelentős egyszerűsítéssel és megtakarítással számolhatnak a lakásukat kiadók is.

Az adócsökkentés egy dolog, de mint korábban írtuk, a költségvetés tervezetéből az is kiderül, hogy összességében súlyos százmilliárdokkal több adót kell fizetnünk jövőre.

A miniszter azt is kiemelte, az adócsökkentés mellett adminisztráció-könnyítő és a vállalkozások versenyképességét tovább növelő intézkedésekkel is számolhatnak a gazdasági szereplők jövőre. A vállalkozásoknak pl. elegendő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz bejelentkezni, a bejelentkezési adatokat az adóhivatal adja át az önkormányzatoknak.

Az adóváltozások a sportot is érintik. Varga Mihály elmondta, jövőre már a röplabda is látvány-csapatsport lesz, emellett duplájára – 250 millió forintra – nő a bevételi határ a sportolók kedvezményes adózási módjában, az ekhóban. Több tízmilliárd forintot hozhat a költségvetésnek az online számlázás, amely legújabban 2018. július 1-jétől lesz kötelező. 2017. július 1-jétől – a zökkenőmentes átállás érdekében – már tesztelhető is a kormány új, gazdaságfehérítő eszköze.