Milliárdokat érő kapcsolatok és befektetési tippek – egyenesen a legjobbaktól

Június 13-án immár negyedszer rendezik meg a Venture Capital Summit nevű pénzügyi konferenciát, amely az utóbbi években az egyik legrangosabb hazai befektetői eseménnyé nőtte ki magát. A rendezvény a hazai pénzintézetek, befektetési alapkezelők, startupok és az Állam intézményeinek szereplőit hozza össze, akik megvitathatják az aktuális irányokat és lehetőségeket. A fókuszában a növekedés, a terjeszkedés, a befektetők nemzetközi pályára való kilépési lehetőségei és a közeljövőben nyíló új hazai lehetőségek állnak.

A Venture Capital Summit rendezvény célja, hogy a hazai bankok, befektetési alapkezelők, befektetési társaságok szakemberei, a befektetés előtt vagy alatt álló startupok vezetői, illetve egyéb kapcsolódó területek képviselői találkozhassanak és beszélgethessenek egymással. Míg tehát egy hagyományos pénzügyi konferencián a résztvevők jegyzetelnek, hazamennek és ott folytatják, ahol abbahagyták, a Venture Capital Summit jóval inkább egy nyitott fórum, ahol a résztvevők személyesen a legismertebb befektetőkkel, vállalkozókkal és a velük dolgozó szakemberekkel oszthatják meg gondolataikat, ötleteiket, befektetési elképzeléseiket vagy akár stratégiáikat.

A kockázati tőkét kereső kereső vállalkozók számára is teremhet gyümölcs az eseményen: idén is jelen lesz a hazai befektetők krémje, a sikerre vihető ötletek ezen az eseményen tehát valóban összetalálkozhatnak a megvalósításhoz szükséges tőkével.

A Venture Capital Summitot az MFB elnök-vezérigazgatója nyitja meg, majd főelőadóként dr. Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management GmbH), Európa ötödik legnagyobb kockázati tőkealapjának a vezetője tart előadást arról, hogy a jelentősen széttöredezett európai befektetői piacon az ökoszisztéma fejlesztése és a kapcsolatrendszerek megosztása mellett hogyan lehetne még sikeresebbé tenni a térség vállalkozásait. Ezt követően érkezik a pódiumra Chris Mattheisen (Magyar Telekom), aki a multinacionális vállalatok és a startupok meglepően kölcsönös kapcsolódásáról beszélget a befektetőguruval.

A délelőtt további részében Madlena Tamás, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese mutatja be a Tőzsde szemszögéből tapasztalható kihívásokat a hazai tőkepiacon, a BÉT által javasolt megoldásokat, illetve rámutat, hogy milyen tipikus tényezők vezethetnek el egy vállalatot 2017-ben a Tőzsde közvetlen közelébe. Ezután a Széchenyi Tőkealapkezelő vezetője, Csuhaj V. Imre osztja meg gondolatait a hallgatósággal a meglévő tabuk ledöntéséről, az állam fókuszváltásáról, és a befektetés kritikus pontjairól, az idő és a pénz kezeléséről. Ezután majd Oszkó Péter (Oxo Labs) ad tanácsot azoknak a befektetőknek, akik a nemzetközi porondon szeretnének befektetni, vállalkozásokat elindítani.

Az elmúlt egy évben a Forbes saját adatbázist épített az EU több mint 100 milliárd forintját megmozgató Jeremie-program győztes alapkezelőinek portfóliócégeiről. Arra keresték a választ, hogy a kockázati tőke mennyiben járult hozzá az innováció finanszírozáshoz, a finanszírozás látszódik-e a cégek növekedésében, azaz a számok alapján mi teljesült abból, amit a Jeremie-alapok vállaltak? A Venture Capital Summit-on mutatja be elsőként Zsiborás Gergő az egy évig tartó kutatás eredményeit, és segít levonni a megfelelő tanulságokat.

Az MKB Fintechlab jelenleg 6 startup csapatot inkubál. Pereczes János (MKB Fintechlab) bemutatja hogyan gondolkodik az MKB Bank nyílt innovációról és startupokkal való együttműködésről, és megosztja az indulás óta levont tapasztalatait a közönséggel.

Szintén fontos információkat hallhatnak a résztvevők a kerekasztal-beszélgetések résztvevőitől. Az első körben befektetési stratégiákról, a befektető hozzáadott értékeiről beszélget Eszter Elemér (Portus Buda), Halász Iván (Finext) és Szugyiczki András (Perion), a második beszélgetés során a nemzetközi terjeszkedés mikéntjeiről vitatkozik Erdei Sándor (DBH Group), Molnár András (Portfolion) és Szűcs Gergely (Valor Capital). A harmadik beszélgetés kifejezetten a start-up cégek értékesíthetőségéhez-exitjéhez kapcsolódik, azaz, hogy milyen stratégiák, együttműködések, menedzsment és finanszírozás szolgálják hatékonyan az alapítók különböző ambícióit, mint például a technológia-hasznosítás vagy üzletfejlesztés . A részt vevők – Csuhaj V. Imre (Széchenyi Tőkealap-kezelő), Kövér József (3TS), Tánczos Péter (Euroventures) – ennek megfelelően mind rendelkeznek saját tapasztalatokkal ezen a területen.

Az esemény honlapja itt érhető el.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

--FILE--A customer tries out a Huawei mate 20 pro smartphone on display at a Huawei store in Shanghai, China, 22 February 2019.

Chinese tech giant Huawei Technologies Co has said that it expects to win 5G network contracts in Germany, which would mark the latest vote of confidence from foreign telecom carriers despite security allegations the company faces in some overseas markets. Huawei is expected to deliver components needed for building 5G networks to major telecom carriers operating in Germany, namely Deutsche Telekom, Vodafone and Telefonica, said Vincent Pang, president of Huawei Western Europe, in an interview with German newspaper Rheinische Post.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.