Gazdaság

Dőlni fog az extra pénz a nyugdíjasoknak év végén

Az Orbán-kormány az idősek juttatásaira annyi pénzt ad a 12 havi nyugdíjon felül ezekben az években, amennyi felér egy 13. havi járandósággal. Ezért feloldották egy költségvetési módosító javaslatban a kifizetési korlátot  – vette észre az mfor.hu.

A nyugdíjasok a megszokott havi utalásokon túl két jogcímen is extra pénzhez juthatnak egy adott évben. Ha a kormány kisebb emelést ad év elején, mint amekkora infláció alakul ki az év során, akkor a különbözetet kiegészítésként odaadják az időseknek. Erre novemberben kerül sor – emlékeztet a portál.

Amennyiben pedig a gazdasági növekedés mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, akkor egy képlet alapján jár úgynevezett jutalom a nyugdíjasoknak, amit pedig decemberben fizetnek ki a részükre.

Idén és jövőre gazdag ünnepek elé néznek az érintettek, mert a GDP – ha bejön a kormány terve – most 4,1 százalék lehet, jövőre pedig még nagyobb, 4,3 százalék.

Erre felkészülve módosítja az idei büdzsét a kormány, s ennek során beterveztek 24 milliárd forintot a nyugdíjprémiumra, míg 2018-ra, 32 milliárd forintot különítettek el hasonló célokra.

Ehhez az utóbbihoz kapcsolódóan javasolja most azt a parlament költségvetési bizottság, hogy ez a jogcím kerüljön át a felülről nyitott előirányzatok közé. A változás lényege az, hogy a költségvetésen belüli elkönyvelés ne legyen akadálya a kifizetésnek, amennyiben a GDP alakulása még több prémium utalását tenné indokolttá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik