Gazdaság

Varga szerint 1500 milliárd forint maradt a családoknál az elmúlt hat évben

Hét év alatt, vagyis 2011 és 2017 között több mint 1550 milliárd forintnyi pluszpénzt jelentenek az adó- és járulékkedvezmények a magyar családoknak – mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A cikk szerint a tárcavezető hozzátette, hogy ezeken az összegeken minden évben több mint egymillió szülő osztozhatott, ami azt jelenti, hogy gyermekkedvezményt az adófizető polgárok nagyjából negyede rendszeresen igénybe veszi.

A személyi jövedelemadóból és a járulékokból levonható gyermekkedvezmények az idén túlléphetik a 270 milliárd forintot is, korábban egy év alatt ekkora összeg még nem maradt a családoknál.

A nemzetgazdasági miniszter szerint, míg más országokban például a betelepítéssel próbálják megoldani a demográfiai problémákat, addig a magyar kormány a családalapítás támogatására áldoz százmilliárdokat. A kabinet azt szeretné elérni, hogy a gyermekvállalást semmiképpen se akadályozhassák meg az anyagiak, így lényegében a közteherkedvezmények azt a célt is szolgálják, hogy megálljon a népességfogyás – írta a Magyar Idők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik