Gazdaság

Erősítené pozícióját az arab piacon a Kőröstej

Erősítené pozícióját az arab piacon Kőröstej-csoport: a sajtgyártó cég idén is pályázik a jordán hadsereg ellátására kiírt tenderre –  tájékoztatta társaság az MTI-t csütörtökön.

A Kőröstej a legnagyobb magyar sajtexportőr, évi 30 ezer tonnás termelésének csaknem kétharmadát külföldön értékesíti: a kivitel túlnyomó többsége a Közel-Kelet arab országaiba kerül. A cég 2013 óta vesz részt a 100 ezres jordán haderő ellátásában, többek között osztrák, ausztrál és közel-keleti pályázókat előzött meg a tendereken. Amennyiben a Kőröstej elnyeri a napokban induló pályázatot, idén 200-300 tonna sajtkészítményt szállíthat Jordániába – írták.

A közleményben a cég ügyvezetője jelezte: erősíteni kívánják az exporttevékenységet, ebben a hónapban már Afganisztánba is útnak indítottak 12 tonna sajtkészítményt.

A cég Somogy, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében működtet üzemeket és csaknem 1000 munkavállalót foglalkoztat. Értékesítéseinek nettó árbevétele 2014-ben megközelítette a 15 milliárd, 2015-ben pedig a 14 milliárd forintot.

A Kőröstej tulajdonosa a libanoni származású, orvosi diplomáját Magyarországon megszerző Riad Naboulsi. Eleinte kizárólag Libanonba exportáltak, majd a közel-keleti piacokon terjeszkedtek, az utóbbi években pedig az Európai Unió több országába is szállítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik