Gazdaság

Tripla annyian mennek pihenni húsvétkor, mint tavaly

A tavalyihoz képest már most 2,5-szer több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre az immár 4 napos húsvét alkalmából. Minden negyedik magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, melynek átlagos értéke 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak, persze előtte még böjtölünk: miden 2. magyar önmegtartóztatással készül az ünnepre.

Nem kérdés, hogy a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása bejött a magyaroknak, a szallas.hu kutatásában résztvevők 90 százaléka kifejezetten örül a döntésnek, s persze sokan ki is használják. A tavalyi húsvéthoz képest például már most 2,5-szer annyian foglaltak belföldön szállást.

A húsvét általában véve is utazós ünnep, de ez most még inkább igaz, hiszen minden harmadik foglalás 3 éjszakára, vagyis 4 napra szól

– mondta Mészáros Judit, a lap marketingmenedzsere.

A vendégsereg harmada hotelben keresi az ünnepi kikapcsolódást, amit népszerűségben a vendégház, az apartman és a panzió követnek. Az átlagos foglalási érték 49 667 forint, és minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát. Az előfoglalások alapján Eger a legnépszerűbb, a Heves megyei települést sorrendben Hajdúszoboszló, Budapest, Gyula és Siófok követi.

Mivel a négy egybefüggő munkaszüneti nap már a környező országokat is elérhetővé teszi, így a külföldre irányuló magyar forgalom is nagyot ugrott idén, ez több, mint háromszorosa a tavaly húsvéti értéknek

– tette hozzá.

Hús, alkohol, „házasélet”

A Szallas.hu adatai alapján egyébként a legtöbben már pénteken útnak indulnak. A kutatásában résztvevők közel fele böjttel várja az ünnepet, a többség ezen belül is inkább a kicsit, a 40 napos megtartóztatás 100 böjtölőből csak háromra jellemző.

A leggyakoribb, hogy a húst vonjuk meg magunktól, ezt követi az alkohol absztinencia, de 100 honfitársunkból 7 még a házaséletről is lemond a húsvét előtti időszakban, de legalább nagypénteken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik