Gazdaság

Egymilliárdért őrzi a vizes vb-t a Fidesz egyik kedvenc biztonsági cége

Az uniós Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint 1 milliárd 65 millió 500 ezer forintért őrzi a 2017-es magyarországi vizes világbajnokság helyszíneit a Valton Sec Kft. Az eredetileg becsült összeg 1,1 milliárd forint volt, a biztonsági cég csak egy paraszthajszállal kevesebbért látja el a biztonsági tennivalókat.

A szerződést hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban ítélték oda, február 16-án kötötték meg. A világverseny esetében – a kormány indoklása szerint a sürgősségre való tekintettel – mindig ilyen módon járnak el. A Valton Sec. mellett a Target Group Facility Management Zrt. és a LFH Biztonsági Szolgálat Kft. is ajánlatot tett. A Valton feladata különböző biztonsági feladatok ellátása a Dagály Úszóarénában  és környékén, a Hajós Uszodában és környékén, a Batthyány téri High Diving helyszínen, a Városligeti Műjégpályánál, Balatonfüreden pedig a nyíltvízi úszás helyszínein, a hotelekben és a kiegészítő helyszíneken.

A Kossuth téren már bizonyítottak

A Valtonról korábban többször is írtunk. A cég gyakran biztosítja a Fidesz rendezvényeit, az utóbbi időben pedig állami eseményeknél is találkozhattunk a vállalkozás stábjával. Ők segítették a rendőrök munkáját például tavaly október 23-án is, amikor Juhász Péter vezetésével az Együtt szimpatizánsai sípolással igyekeztek megtorpedózni Orbán Viktor miniszterelnök beszédét. A Valton Sec alapító-tulajdonosának, Varga Lajos egy másik cége, a STU-SZA Kft. tavaly augusztusban lett a Deák téri Terminál éttermet üzemeltető Pakor-Gasztronómia Kft. tulajdonosa. Az Index korábbi cikkében emlékeztet: Vargához olyan üzletek köthetők, mint a Fröccsterasz, a Budai Parkszínpad, a Városliget Café, a Gomba, a Müpa, korábban pedig az Operaház és az Erkel színház büféjének, éttermének üzemeltetése. Varga a lapnak adott interjúban azt mondta:

Ha az a kérdés, hogy ismerem-e Tiborcz Istvánt, akkor azt mondom, hogy hát persze!

A HVG tavaly arról írt, hogy Orbán Ráhelt és férjét gyakran lehetett látni a Terminál étteremben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik